Világbajnokság előtt – Nagy Nóra

A közelgő amatőr MMA Világbajnokság előtt az egyik magyar indulóval, Nagy Nórával beszélgettünk.

Nagy Nóra nevével korábban is találkozhattak olvasóink, hiszen tagja volt az IMMAF legutóbbi Európa-bajnokságán résztvevő magyar válogatottnak is, amit végül a dobogó harmadik fokán zárt.

A Győri Koko Gym versenyzője hamarosan már az amatőr MMA Világbajnokságon lép majd ketrecbe, így idejét láttuk, hogy olvasóink is jobban megismerjék.

ellenfelem.hu: – Kezdjük a legelején. Hogy kerültél kapcsolatba a küzdősportokkal?

Nagy Nóra: – Három évvel ezelőtt látogattam le először Kókai Koko Gáborhoz és a győri KOKO GYM MMA csapatához. Általában, aki MMA szabályrendszerben versenyzik, rendelkezik valamilyen küzdősport múlttal. Előtte én egyáltalán nem küzdősportoltam, 7évig fociztam. Az alapoktól kezdve mindent ennél a csapatnál tanultam. Nehéz volt a hirtelen váltás, felépíteni az ehhez a sporthoz való dinamikát, robbanékonyságot és még sorolhatnám. Keményen dolgoztunk, az edzőm mindig látott bennem valamit, hitt bennem és ez vitt előre. Hatalmas szó,hogy 3 év után elmondhatom magamról, részt veszek egy MMA Világbajnokságon. Nagyon hálás vagyok az edzőmnek, Kókai Gábornak, hogy ezt felépítette velem, és hogy idáig juttatott.

e.: – Miért pont az MMA-t választottad?

N.N.: – Nagy változást akartam, és tetszettek a küzdősportok. Mindenképp azt akartam választani , ami számomra a “legkeményebb”. 

e.: – Komoly megmérettetés előtt állsz, nemsokára a Világbajnokságon lépsz   ketrecbe. Hogy épült fel a felkészülésed?

N.N.: – Nagyon sok technikát és szituációs gyakorlatot vettünk át az edzéseken, hogy felismerjem a helyzeteket. Az edzések végén sparring küzdelmeket csinálok, hogy ezek rögzüljenek. Ezen kívül kardió illetve súlyzós edzéseket végzek kiegészítésként, és szigorúan betartom az étrendem, hogy hozzam a versenysúlyom.

e.: – Láthatóan sokat erősödtél az EB óta. Ezen volt a fő hangsúly?

N.N.: – Igen, főként. Úgy érzem nem csak fizikailag, hanem állóharcban is fejlődtem tavasz óta.

e.: Az Európa-bajnokság volt az első komolyabb nemzetközi versenyed.   Milyen volt a verseny belülről, versenyzői szemmel?

N.N.: – Nagy élmény volt átélni,milyen igazi , profi körülmények között versenyezni. Nagyon motiváló volt az a sok színes versenyző, akik egész héten a ketrecbe léptek. Nagy volt a tét, de mégis jól éreztem magam, hogy versenyezhettem. 

e.: – Egy bronzérmed már van a kontinensviadalról. A Világbajnokság   után milyen eredménnyel lennél elégedett? Vannak-e konkrét célok, amiket kitűztetek?

N.N.: – Mindenképp szeretnék a dobogón feljebb állni, mint legutóbb. Természetesen arany éremmel szeretnék hazatérni, és ezért mindent meg is teszek. 

Ezúton is szeretném megköszönni Kárpáti Tamásnak és a Kárpáti Sport kft.-nek, hogy lehetővé tette a kiutazásom, illetve a kiváló felszereléseket, amivel támogatnak engem.

e.: – Köszönjük, és sok sikert kívánunk a Világbajnokságon!

A november 12-én Bahrainben kezdődő IMMAF Világbajnokságon Nórin kívül még a 2x Európa-bajnok Kovács Alexandrának is szurkolhatunk majd!


error: Jogvédett tartalom (C) - ellenfelem.hu