UFC 205 – Történelmi pillanat az MMA számára

Itt az UFC 205! Amerikai idő szerint a szombat este az UFC hatalmas, eddigi legnagyobb dobása jön a 205-ös számú gála képében. De mitől is olyan nagy, mitől nevezhető történelmi jelentőségűnek ez az esemény?ufc205_mcgregor_alvarez

Első érvként rögtön ott van az, hogy a gála helyszínéül szolgáló New York-ban korábban az MMA tiltva volt, így sem a UFC, sem más szervezet nem tehette be oda a lábát profi gálával. Hosszú évek jogi harcai, lobbizás, politikai manőverek és súlyos dollár-milliók után nemrég sikerült csak hivatalosan keresztülvinni, hogy az MMA-t legalizálták a Nagy Almában.

A másik, hogy három címmeccsel is készülnek, méghozzá nem is akármilyenekkel, hiszen a sport jelenleg tán legnagyobb sztárja, a legtöbb bevételt, nézettséget, hírverést hozó ír Conor McGregor is ketrecbe lép a könnyűsúlyú övet nem olyan rég óta birtokló Eddie Alvarez ellen, hogy a pehelysúlyú öv után begyűjtse a második fényes aranyat a szervezetnél.

Akik régebb óta követik a sportot, tudják, hogy hasonlóra 8 éve nem volt példa, hiszen utoljára 2009-ben láthattunk hasonló bajnok a bajnok ellen felállást, amikor is az akkori két legnagyobb név, Georges St-Pierre és BJ Penn feszült egymásnak a UFC 94-en.

De a többi meccs kapcsán is bőven lesz látnivaló és lesz miért izgulni, hiszen Tyron Woodley se túl régóta birtokolja Robbie Lawler-től elnyert övét, máris kockára kell tennie a súlycsoporton látványosnál látványosabb meccsekkel és befejezésekkel keresztülgázoló Stephen “Wonderboy” Thompson ellen az est társ-főmeccsén.

Szalmasúlyban pedig bekövetkezett, amit pár éve még mindenki lehetetlennek gondolt volna, hiszen az UFC 205 gálán két európai hölgy, mondhatni szomszédaink, a lengyel Joanna Jedrzejczyk és Karolina Kowalkiewicz csapnak majd össze az övért, mely leszedhetetlennek tűnik Jedrzejczyk derekáról. Nyomában csak a pusztítás jár – törött orrok, lila foltok, púpok és átrendezett arcok mutatják, min kell keresztülmennie azoknak, akik maguknak szeretnék az aranyat.

És ez még korántsem a vége, hiszen három hatalmas meccs tartozik még a UFC valaha volt legjobb főmeccseit jelentő felhozatalába. A korábbi középsúlyú bajnok, Chris Weidman öve elvesztése óta először tér most vissza akcióba, méghozzá az egykori kubai olimpikon, Yoel Romero ellen, aki zsinórban hét meccse veretlen, méghozzá egy igen komoly mezőnyben.

Sokak örömére ismét feltűnik a korábbi harmatsúlyú bajnok, Miesha Tate is, aki az est főmeccseit nyitó küzdelmében Raquel Penningtonnal csap majd össze, de az ő összecsapásuk előtt következő meccsek is megérnek egy misét!

A felvezető meccseken a könnyűsúlyú bajnoki övet korábban birtokló, jelenleg pehelysúlyban versenyző Frankie Edgar a hatalmasat ütő, de egyre komolyabb arzenált felvonultató Jeremy Stephens ellen lép majd ketrecbe, a könnyűsúlyban pedig a hosszú kihagyás és sérülések után visszatérő “dagesztáni sas”, Khabib Nurmagomedov lesz látható a mindig veszélyes amerikai, Michael Johnson ellen.

A küzdősport szerelmesei számára kihagyhatatlan est, vagy inkább hajnal lesz ez nekünk, hiszen magyar idő szerint az élő közvetítés 03:30-kor kezdődik majd a Sport1 csatornán.

Tagged on: ,

error: Jogvédett tartalom (C) - ellenfelem.hu