Amatőr MMA Magyar bajnoki döntő – Eredmények

Amatőr MMA Magyar bajnoki döntő – Eredmények

Szombaton a dorogi Sportcsarnokban tartották a HMMAF Amatőr MMA Magyar bajnoki döntőit! Ez elmúlt hetekben az Amatőr MMA Magyar bajnoki döntők előtt többször is cikkeztünk az eseményről, ahol a hazai amatőr MMA színe-java képviseltette magát. Képviseltette magát például a Szegedi Küzdősport Klub, a Budapest Top Team, a Kismészáros Kempo SE…

Read more

Augusztusban MMA edzőtábor Szegeden

Van, aki fesztiválokban – a szorgalmasabbak pedig – edzőtáborokban mérik a nyarat. Nekik (is) tudjuk ajánlani a már hagyományosnak tekinthető szegedi MMA nyári edzőtábort. Mindamellett, hogy az ország egyik legszebb városáról van szó, Szegedhez köthetjük a már hagyományosnak tekinthető MMA nyári edzőtábort is, ahol minden adott hozzá, hogy a kevert…

Read more

Több száz küzdelem a Szegedi Sportcsarnokban

Debrecen mellett Szeged a másik olyan vidéki város, ahol a legnagyobb múltja van a küzdősportok művelésének és kedvelésénak. Jól mutatja ezt, hogy az elmúlt években számos nagysikerű és látogatottságban bővelkedő rendezvényen vehetett részt a Tisza-parti közönség. A soron következő épp az előttünk álló szombaton vár ránk. Nem először lesz rá példa,…

Read more

Amerikából jöttem… – Sárközi Robival beszélgettünk

Nem tétlenkednek a Szegedi Küzdősport Klub versenyzői, az idén is már több versennyel a hátuk mögött gőzerővel készülnek az újabb megmérettetésekre. A mögöttük álló szakmai stáb pedig folyamatosan azon dolgozik, hogy minden adott legyen, hogy a legjobb formájukat tudják nyújtani harcosaik, így rendszeresen külföldi edzőtáborokban vesznek részt. Így volt ez…

Read more

error: Jogvédett tartalom (C) - ellenfelem.hu