Superfight Series Hungary – Nagy csatákkal nyitjuk a nyarat!

Egy hónap sincs már és itt a Superfight Series Hungary, mely a tavalyi, nagy sikerű első rendezvény után ismét komoly párosításokkal, nagy ígéretekkel jelentkezik!
Superfight Series lead cover

A Superfight Series Hungary második nemzetközi küzdősport gálája idén június 1-jén, 17 órától Budapesten a Madárfészek Akadémián kerül megrendezésre.

A magyar versenyzők román, osztrák és ukrán ellenfelekkel küzdenek majd meg a ringben.

A főkártyán, K-1 szabályrendszerben többek között olyan harcosokat láthatunk majd, mint Kiss Balázs, Tóth Csaba, Nardelotti Zoltán, Furó Virág, Bereczki Dominik, Góman Renátó, Farkas “Nutu” László!

A K-1 Superfight-ok mellett egy muaythai mérkőzés is helyet kap: Szána Patrik ugyani az ukrán Illich Andryi ellen indul majd csatába, akinek nem kisebb név lesz a sarkában, mint mestere, Artur Kyshenko, aki egy szemináriummal is fog kedveskedni az érdeklődőknek!

A VIP jegyek már elfogytak, belépőjegyeket 4000 forintért lehet vásárolni a Perfect Fight Club budapesti edzőtermeiben. (1147. Bp. Fűrész u. 113/b, vagy a 1162 Bp. Szlovák út 86. szám alatt telefonos előegyeztetéssel (a +36-20-258-6286 számon)

Jegyek vidéken az alábbi helyszíneken kaphatók:

  • Star Gym Kecskemét
  • Bányász Gym Tatabánya
  • DVTK-Vita gym Miskolc

Jegyek a helyszínen még vásárolhatók, de érkezzetek időben, mert a felvezető meccsek is nagyon erősek lesznek! Akik nem tudnak eljönni az eseményre az alábbi FS Media youtube linken tudják követni élőben az előmérkőzéseket díjmentesen:

A főmeccsek 19 órakor kezdődnek, ezeket 6 euróért az alábbiakban tudjátok élőben követni:

https://superfightserieshungary.cleeng.com/superfight-series-hungary/E990288420_HU


error: Jogvédett tartalom (C) - ellenfelem.hu