Mérföldkövek – I. Régiós Sparring

Régiós sparring! A megújuló Magyar Muaythai Országos Sportági Szakszövetség újonnan létrehozott régiós rendszere is megkezdte aktív működését! Miskolcon ennek első „jeleit” február 17-én, szombaton láthatjuk!

Régiós Sparring plakát

Az új régiós rendszerben első lépésként közös edzések, sparringok szervezésével, lebonyolításával indult meg a munka. Jászka Krisztián, a Vita Gym Miskolc edzője erről mesél most nekünk!

Az Észak-magyarországi régió kinevezett vezetőjeként magam is nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a munkába és teljes erővel a muaythai népszerűsítésébe, és a régiós összejövetel szervezésébe kezdtem!

Első lépésként a helyi sajtó bevonásával egy a Vitanap 2 elnevezésű családi napon belül ismertettük meg a muaythait a nagyszámú érdeklődővel, majd Fábián Kristóffal és Spéth Norberttel karöltve több, első sorban gyerekprogramom tartunk muaythai bemutatót „törpe harcosaink” segítségével.

Ezzel – nem titkolt módon – főleg az utánpótláskorúak érdeklődését céloztuk meg, ami az elkövetkező időszakban fontos szerepet kell, hogy betöltsön a Vita Gym életében! Mindeközben felvettem a kapcsolatot több, az én régiómhoz tartozó és általam ismert klubbal is – akivel még esetleg nem, azzal csak idő hiánya miatt nem – és elkezdődött a kommunikáció az Első Régiós Sparring létrejöttéhez!

Ezúton is szeretném megköszönni az ilyesmiben nálam sokkal rutinosabb edzők pozitív hozzáállását és biztatását a kezdeményezéssel kapcsolatban Ha nem is lesz ott mindenki első körben, de ezentúl egész biztos, hogy a miskolci, hatvani, szolnoki, egri, kazincbarcikai, mezőtúri , túrkevei , karcagi és a még később csatlakozó más városok klubjainak harcosai többször fognak találkozni!

Szóval február 17.-én Muaythai, együtt, mindenkivel, Miskolcon!

Üdvözlettel:

Jászka Krisztián


error: Jogvédett tartalom (C) - ellenfelem.hu