A Mike Zambidis sztori

Mike Zambidis a kickbox ill. K-1 egyik legendás alakja volt. Nézzük, hogy miért!

Mike Zambidis header

Az egyik valaha volt legjobb, legizgalmasabb állóharcos, Mike Zambidis 2015-ben bejelentette visszavonulását. Utolsó küzdelmét júniusban vívta, majd szögre akasztotta kesztyűjét a kickbox görög Tysonja. Gyakran dobálóznak Mike Tyson nevével, ragasztják rá valakire becenévként, de Mike Zambidis esetében valóban találó és elfogadható ez, hiszen 24 év küzdelem, 177 meccs, és nagyjából 87 KO után a K-1 legenda bőven kiérdemelte. Mike talán a legkisebb termetű harcos volt a K-1 történetében, de gyakran ütött ki nála akár 40 fonttal nehezebb ellenfeleket is. Gyenge pontja termetéből (167 cm) adódóan a táv volt, melyre karjaival ill. lábaival elért, valamint a combrúgások.

Visszavonulását bejelentő közleményében  Zambidis így fogalmazott:

“Szeretném megköszönni mindenkinek, aki támogatott, mellettem volt az évek során szeretetével és biztatásával… Számtalan tapasztalatra, sok bölcsességre tettem szert és nagy kockázatokat vállaltam a kickbox pályafutásom alatt. A legtöbb ilyen dolog felbecsülhetetlen értékű számomra. Mertem tanulni és kényszerítettem magam, hogy sikeressé váljak valami olyasmiben, amire a legtöbbek képtelenek. Megtanultam, hogy a félelmeimet motivációként használjam a győzelem elérésére és azt is, hogy ha veszítek is, még erősebben térek vissza, még tapasztaltabban és törhetetlenül harcolok tovább az álmaimért.

Számomra a legjobb védekezés a támadás volt. Láttam, hogy képes vagyok a legjobbakkal megküzdeni a szorítóban, függetlenül attól, hogy mekkorák, milyen képességeik vannak és azt is, hogy a megfelelő edzéssel és stratégiával ki tudom ütni őket. Megtanultam, hogy hittel, kitartással, fegyelemmel bármely álmomat valóra válthatom. Ha valaki igazán motivált, annak tetteiben nincs áldozat – az edzés és a küzdelemre történő felkészülés örömmé válik.

Az út nagyon kemény volt, de gyakorlással és ismétléssel a küzdelem ösztönné vált. Büszkén mondhatom, hogy a világ legjobb harcosaival küzdhettem. Büszke vagyok a 15 világbajnoki címemre. Az első küzdelmemtől fogva a Görög zászlóval és a kereszttel a mellkasomra festve léptem szorítóba, mert a kultúránkat, az országunkat, történelmünket és az embereket akartam büszkén képviselni…”

Csaták sora

Egy ilyen ember Mike Zambidis. Csupa őszinteség, egyenesség, erő. Nem csak az egyik valaha élt legnagyobb ütő a sportban, de sokszor nagyon kreatív is volt, melyet vad kombináció és repülő térdesei is mutattak. A 15 világbajnoki címen túl Mike a K-1 Max történetének egyik legnagyobb mérkőzését produkálta 2010-ben Chahid El Hadj közreműködésével.

De Mike volt az is, aki a megállíthatatlannak és a jövőnek hitt Kid Yamamoto sorsát mindörökre megváltoztatta. Találkozásukkor a K-1 MAX 2005-ös tornáján Yamamoto 15 meccse veretlen volt. Érinthetetlennek hitték.

Amint említettük, Zambidis hatalmas ütő volt. Gyakran tett el az útból nehézsúlyú ellenfeleket is, nem egyszer versenyezve nyílt súlycsoportban. Egy ilyen legendás küzdelmét az ausztráliai Melbourne-ben láthatták a rajongók, amit egyébként hatalmas média-érdeklődés övezett még Japánban is. A török Gurkan Ozkan Ausztrál kickbox-bajnok az évek során számtalan nagyszerű meccset vívott, nem egy legendás nevet legyőzve. Egy ilyen név volt Stan Longinidis is, Zambidis edzője. A meccs előtt nagyon elmérgesedett a viszony és mikor a török nyert, Zambidis és közte is igen rossz viszony alakult ki. A hatalmas súly és termetbeli különbség ellenére Zambidis bosszút akart.

A meccs összejött, speciális szabályok mellett. A találkozó – legfőképp azért, mert mindketten biztosra akartak menni, hogy lesz idejük kiütni a másikat – 12 menetre lett kiírva. A szabályokat igen lazán vették, a török pedig még a történelmi Török-Görög ellentétet is elővette. Nyíltan inzultálta Zambidis kultúráját, Görögországot. De még itt sem állt meg – minősíthetetlen hangnemben beszélt vele a sajtókonferenciákon, leöntötte vízzel, sőt még rá is mozdult. Zambidis egy ideig tűrte, nyugodt maradt. A szorítóra akarta tartogatni erejét, de aztán elpattant nála is a cérna és majdnem összeverekedtek.

A 12 menetnyi háború aztán végigment. Majdnem. Az utolsó menetben Zambidisnak sikerült az, amire még Mark Hunt sem volt képes korábban Ozkan ellen. A kickbox történelmének legendás összecsapása volt ez!

A törökök vérszemet kaptak. Az évek során Zambidis számtalan török kihívóval találkozott, de egyikük se járt sikerrel. Ő állította, hogy nincs semmi ellenérzése a török ellenfelekkel szemben, de ők valószínűleg nem így éreztek vele kapcsolatban. A kulcsfontosságú mérkőzés mégis a korábban már említett, K-1 Max fináléjában, 2010-ben vívott összecsapás volt, mely Mike Zambidis nevét visszavonhatatlanul a nemzetközi köztudatba véste. Már a nyitó menetek is olyan brutálisak, de ugyanakkor technikásak voltak, hogy azonnal lehetett látni, egy örök klasszikussal van dolgunk.

A Mike Zambidis vs Chahid Oulad El Hadj mérkőzés egy olyan összecsapás, melyből minden évtizedben adódik egy tán. Ha hasonlítani kell valamihez, a bokszban a Hearns vs Hagler mérkőzésen láthattak ilyesmit a rajongók vagy az MMA rajongói a Shogun vs Dan Henderson mérkőzés során. Már akkor lehetett látni valamit, amikor a ring közepén a két harcos farkasszemet nézett egymással, de erre mégsem számított senki. Aki szereti a küzdősportokat és nem látta, annak egyszerűen kötelező ez a mérkőzés!

A mérkőzés híre futótűzként terjedt, Mike Zambidis neve pedig világszerte ismert lett a küzdősport rajongóinak körében. Több helyen az évszázad kickbox-mérkőzésének titulálták a maga idejében az összecsapást, melyben mondhatni minden benne van Mike Zambidisről, mintegy kézjegyként. Ahogy fentebb írta: hit, kitartás, fegyelmezettség és a győzelem akarása. A visszavágón később szintén Zambidis nyert, kiütéssel.

Technika, erő, sebesség, egyik kiütés a másik után. Repülő térdesek, kombinációk, test és fejrúgások, pusztító sebesség és erő. Egy nagyszerű, elképesztő pályafutás előtt tiszteleghetünk. Köszönjük Mike Zambidis!

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..


error: Jogvédett tartalom (C) - ellenfelem.hu