Legendás meccsek – Ali vs Bugner

Legendás meccsek rovatunk egy igazi kuriózummal folytatódik! Visszamegyünk egészen 1973-ig, amikor is Muhammad Ali ellenfele nem más volt, mint Joe Bugner, azaz Bugner József!

Joe Bugnerről 2014-es szívrohama után írtunk első alkalommal honlapunkon. A világszerte nagy elismerésnek örvendő amerikai/magyar klasszis szerencsére rövid idő alatt újra talpra állt akkor, mi pedig most felelevenítjük sportolói karrierjének egyik legemlékezetesebb pillanatát, a Muhammad Ali elleni összecsapást 1973-ból!

Ali 9 zsinórban megnyert összecsapást a háta mögött érkezett a Bugner elleni első mérkőzésre. Az edzőpartnerből kihívóvá előrelépő Bugner József azonban kicsit sem illetődött meg az ekkor már bőven legendává és világsztárrá nőtt Muhammad Ali-tól. Az első menettől bátran, kezdeményezően odaállt a bajnokkal szemben, aki a maga klasszis stílusában rendre válaszolt is a támadásokra.

Bugner Józsefnek így sem indult azonban könnyen a mérkőzés, az első menet végére már a bal szeme felett vércseppek jelentek meg, amit azonban még az orvosi stáb kezelni tudott. Ahogy csordogáltak a menetek úgy nőtt a seb Bugner József bal szeme alatt, akit ez azonban cseppet sem zavart, és rendületlenül rohamozta Ali-t. A közönség szimpátiáját is elnyerte a mérkőzés színvonala, mindkét ökölvívót egyformán éltették egy-egy szép megmozdulás után.

A győztes végül 12 kőkemény menet után Ali lett a pontozólapok alapján, de azok után, ami Bugner József ezen az estén Las Vegas-ban mutatott egyáltalán nem nevezhető vesztesnek. Kettőjük története itt azonban még nem ért véget…

 


error: Jogvédett tartalom (C) - ellenfelem.hu