Könyvajánló – A harcos szíve

Folytatva az előző héten megkezdett könyvajánló rovatunkat, ezúttal egy küzdősporttal foglalkozó kötetet mutatunk be, amely “A harcos szíve” címet viseli, szerzője Sam Sheridan, aki egyben a mű főszereplője is.

covers_218337

A mű alapsztorija számos amerikai filmben volt már fellelhető, hősünk megunva a vándor melós életet felkerekedik, hogy megismerkedjek a harcművészetek világával, és igazi harcossá váljon az út végére. Történetéhez aztán egy kiadót is talál, akik szerződtették a útjának dokumentálására, melyből végezetül számos cikk és ez a könyv készült.

Utazgatásai kezdetén Sam edz Bankok mellett található a legendás Fairtex edzőtáborában, ahol aztán élete első thai box mérkőzésére is felkészül, miközben olvasóként betekintés nyerhetünk a Fairtex mindennapjaiba, ahol az edzők, a versenyzők, és a felszereléseket készítő munkások családjaikkal együtt élnek, és természetesen edzenek valóságos közösséget formálva.

Útján időnként megszakítja, de a küzdelem és a harciasság életének ezen szakaszának minden állomására jellemző.

Bejárva az MMA világát Pat Miletich klubja által mutatja be, a sportág legnagyobb nevein keresztül ismerhetjük meg a milliós üzletággá növekedett kevert harcművészet hátterét.

Sam nemcsak mint riporter követi az eseményeket, bele is kóstol a sportokba, megízlelve azok minden szépségét és a velük járó nehézségeket is. A kevert harcművészeteken túl olvashatunk még megismerkedéséről többek közt a kung fu-val és az ökölvívással is.

Elhagyva az egyes stílusokat Sam mindig “magával visz” valamit az adott küzdősportból, és tanui lehetünk ezek beépülésének a mindennapi életébe. A könyv még azok számára is élvezhető olvasmány lehet, akik nem szenvedélyes rajongói a harcművészeteknek, mert az író nagyon jól eltalálta a “tálalás” módját, valahol félúton egy utazó kalandor és egy sportoló közt van. Olykor vicces sztorikkal, háttérinfókkal megtörve a monoton edzések és a mélypontok esetenként drámaibb megfogalmazását.

Mindent összevetve kíváló a végeredmény, azok számára különösen ajánlott, akik többek akarnak tudni a harcművészeteket mai meghatározó ágairól, és azok hátteréről.

Tagged on:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


error: Jogvédett tartalom (C) - ellenfelem.hu