Kerekasztal – A felszerelés minősége

A közelmúltban megkezdett Kerekasztal rovatunk második részében a felszerelés minőségéről lesz szó.

fighter-on-bench-wraps-his-hands-video-id114484892

Kerekasztal rovatunkat azzal a céllal indítottuk, hogy fontos és a mindennapos edzések során megkerülhetetlen témákat és kérdéseket boncolgassunk hazai sportolókkal és edzőkkel.

A sorozatunk ebben a részében a felszerelések minőségének témáját járjuk körbe. Ez az egyik olyan kérdés, amivel már az első edzésünk előtt találkozunk. Nem ritka, hogy a teremben, ahol az éppen aktuális edzések folynak megtalálható néhány alapfelszerelés. Lehet az bokszkesztyű, fejvédő, Gi, sípcsontvédő. Ezek legtöbbször arra szolgálnak, hogy az újonnan érkezők be tudjanak kapcsolódni a gyakorlásokba. Amennyiben elköteleztük magunkat az adott sportág mellett, érdemes azonban saját felszerelésbe beruházni.

Ennek egyrészt higiéniai okai vannak (fertőtlenítés, tisztítás), másfelől egy elhasznált kesztyűvel vagy Gi-vel nem minden esetben élmény az edzés.

Igyekeztünk mostani cikkünkhöz olyan sportolókat megkérdezni, akik széles palettáját használják a felszereléseknek mindennapjaik során. Ifj. Lévai László személyi edzőként, klubvezetőként és versenyzőként is napi szinten érintett a kérdésben. Épp úgy, ahogy a Budapest Top Team versenyzője, Fábián Melinda is. Nekik tettük fel tehát a kérdés, hogy milyen szempontokat vesznek figyelembe a felszerelések kiválasztásánál, és legfőképpen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük?

“Azt gondolom hogy egy profi sportoló a minőségi edzőfelszerelést kell preferálja, különben nem tud minőségi edzésmunkát végezni. A védő- és edzőfelszereléseknél (MMA és bokszkesztyű) sípcsontvédő, fejvédő esetében minden esetben a minőséget nézem. A kesztyű esetében,hogy megfelelő módon tartja a csuklóm és az ujjaimat, az ütőfelület kellő minőségben legyen párnázott, se túl kemény se túl puha, a sípcsontvédők közül azt szeretem ami nem tud egy-egy erősebb rúgás után elfordulni a lábamon és fejvédőknél pedig ugyanez a kitételem; ne forogjon a nagyobb pofonok után sem el a fejemen és védje az arcot.

FabianMelinda

A prémium márkák agyondíszített darabjait viszont messziről kerülöm – egyrészt ezeken spóroltam, amíg nem volt támogatóm másrészt úgy gondolom edzőruházatban a praktikum a fontos – ergonómiailag kialakított mint például a kompressziós,légáteresztő ruhadarabok. Mindig a minimálra törekedtem elég volt, ha egyszerűen nem zavarnak a mozgásban. Ha találok olyat ami ezeknek a paramétereknek megfelelnek, és még optikailag is tetszetős az csupán egy plusz.” – válaszolta Fábián Melinda. 

Lévai Laci a tanítványok szemszögéből is megvilágította a kérdést:

“Számomra ez két dologtól függ. Természetesen az anyagi helyzetet, másodszor is pedig, hogy kezdő a sportoló, aki éppen kipróbálja magát, vagy haladó illetve versenyzői szinten van. Nem igen találkoztam még az edzéseimen olyan emberrel, aki kezdőként megvette a drága felszereléseket. A fokozatosságot tanácsolom itt is, mint minden máshol. Először mindenképp kezdje az olcsóbb felszerelésekkel, de azért annyira ne adjon le az igényből. Amint fejlődik, és komolyabb szintre érkezik, ezzel együtt fejlődnie kell a felszerelések minőségének is.

Levai1

Ha arról van szó, hogy miből is szerezzen be az illető minőségit, akkor mindenképp a fogvédőt ajánlom. Ott ne spóroljon. Gagyi fogvédővel nem lesz jó élmény a küzdelem, csak bíbelődni fog vele, fulladozni, és félre nyelni.

Számomra már minden felszerelésnek profinak kell lennie. Komoly sparringokhoz, komoly felszerelés kell, a sérülések elkerülése végett.”

Ahogy olvashattátok, vendégeink nagyon jól összefoglalták, hogy a felszerelés tekintetében a minőség és a praktikusság a legfontosabb tényező. Érdeme több helyen utánanézni a kívánt terméknek, és nem egyből a legdivatosabbat és legdrágábbat a kosárba dobni. Egyrészt pénzt spórolhatunk, amellett, hogy ha körültekintőbben választunk, akkor nagyobb eséllyel találjuk meg a számunkra ideális terméket! 

Irány a terem! Jó edzést!

error: Jogvédett tartalom (C) - ellenfelem.hu