Harcosok mozija – Fekete öv

Fekete öv – a Kuro Obi, azaz fekete öv egy autentikus japán karatefilm, valódi mesterekkel. A ‘fekete öv’ pedig a filmnek is kijár. Egész héten edzettél, esetleg egy versenyen is túl vagy? Lefáradtál és inkább csak kikapcsolódnál, átengedve a terepet másoknak a pofonok kiosztása terén? Rovatunk pontosan ebben próbál segíteni nektek!

Fekete öv
1932, a japán hadsereg egy csapata zavarja meg három férfi edzésprogramját az idős mester karatedojojában. Persze, konfliktusba keverednek, majd hamarosan szétválnak útjaik. A mester meghal, rájuk hagyja az iskolát jelentő fekete övet azzal, hogy majd a legméltóbb örökölje meg.

Taikan (Naka) a hadsereg trénere lesz, az erőszakos, sötét oldal felől közelít önnön megvilágosodása felé, míg Giryu a másik oldalról, a naív jóindulat irányából kénytelen a valóságba visszatérni. Személyiségük változásai, a környező drámai események és a karate szellemisége jelenik meg a történetben, amelyben még örömlánynak eladott nők, gengszterek és korrupt hadvezérek is szerepelnek.

A Kuro Obi karatemesterei valóban művészet rangjára emelték a harcot, a mondanivalóval, filozófiával, történettel szervesen összetartozó, páratlan képzettségük bemutatása nem öncélú. Csak szimplán lenyűgöző.

A film részletes ajánlóját, mint mindig, a Keleti Szél oldalon olvashatjátok!


error: Jogvédett tartalom (C) - ellenfelem.hu