Hallássérült gyerekekkel edzett a Grizzly Grappling Team

A hír ugyan még tavalyról származik, de mindenképpen fontosnak tartottuk, hogy ez oldalunkon megjelenjen! A Grizzly Grappling Team-ről már többször olvashattatok itt az ellenfelem.hu-n, elsőként a csapatbemutató alkalmával, majd az évértékelő írásukban.

100_5695

A Gyermekváros Egyesület célja, hogy az egyéni és vállalati önkéntesség összefogásával minden gyermeknek egyenlő esélyt biztosítsunk egy boldog gyermekkorhoz. Ezt önkéntes munkával, gyermekeknek szervezett programokkal kívánjuk elérni, melybe aktívan be kívánjuk vonni a vállalatok, vállalkozások munkatársait is. A Köztünk élnek program kertében három kívánságát teljesítjük a debreceni Hallássérültek EGYMI (Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Óvoda, Általános Iskola és Kollégium) gyermekeinek. – írja a gyermekvaros.hu

Ezen összefogás keretén belül a második kívánság jegyében tartott egy bemutató edzést Kiss László edző, és Fekete Dániel a hallássérült gyerekek számára, akik a képek tanulsága szerinte nagyon élvezték a foglalkozást.

100_5667

“A sportban mindenki egyenlőn, jöhetsz bárhonnan is. Ahogyan edzed magad, készülsz a kihívásra, az alapján ítélnek meg és tisztelnek majd.” –emelte ki Kiss László

A bemutató után a gyerekek is kipróbálhatták a földharc alap fogásait, szorításokat. Kiss László tanácsok mellett ajándékot is hozott az intézet lakóinak. A legkisebbek csokikat kaptak, míg a nagyok lehetőséget a rendszeres találkozásra és edzés lehetőségre a Grizzly Grappling Team-mel.

forrás: gyermekvaros.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..


error: Jogvédett tartalom (C) - ellenfelem.hu