Flórián Kristóf – Ketrecen innen és túl

Flórián Kristóf ismét Amerikában lép majd ketrecbe, decemberben, az XFN szervezet gáláján!

Flórián Kristóf interjú cover

A hazai MMA-t követő rajongók előtt tán nem ismeretlen Flórián Kristóf neve, akiről oldalunkon először 2016-ban olvashattatok, amikor is – ahogy arról hírt adtunk – a HMMAF, azaz a Magyar MMA Szövetség kerettagjaként az IMMAF (Nemzetközi MMA Szervezet) Világbajnokságára utazott Las Vegas-ba.

Kristóf volt korosztályos magyar bajnok birkózó, birkózó válogatott, nyert bronzot és aranyat grappling magyar bajnokságon, 2014-ben UWW amatőr MMA világbajnoki bronzérmet húzott be váltósúlyban (77kg), 2016-ban pedig nem csak a HMMAF könnyűsúlyú (70,3 kg) bajnoka lett, de az MMA válogatottba is bekerült.

Természetesen az élet azóta sem állt meg az MMA-ban 10-2-0 mérlegű, a könnyűsúlyban és váltósúlyban is jeleskedő dorogi harcos körül. De mégis, mi minden történt vele és mi van pontosan kilátásban?

Erről (is) faggattuk interjúnkban! Következzen Flórián Kristóf!

ellenfelem.hu: – Dorog, Amerika, Anglia. Mesélj egy kicsit a kezdetekről? Hol, hogyan ismerkedtél meg a küzdősportokkal és miért az MMA-nál kötöttél ki?

Flórián Kristóf: – Általános iskolában kezdtem el birkózni. Egészen 2011-ig versenyszerűen űztem is a sportot, korosztályos magyar bajnok is voltam. Aztán sajnos volt egy komoly térdsérülésem, ami miatt 1 évig nem tudtam edzeni.

Ez után már nem folytattam a versenyszerű birkózást. 2012-ben Puksa Ferenc edzőm biztatására elindultam egy grappling versenyen, amit meg is nyertem. Nagyon megtetszett! Pár grappling verseny után elkezdtem álló harcot is tanulni. Így jött a képbe az MMA.

e: – Legutóbb 2017-ben, a 2016/17. évi Amatőr MMA Magyar Bajnokság döntője kapcsán említettünk oldalunkon, így érdemes lehet valahol itt felvenni a fonalat. Mesélnél egy kicsit a verseny utáni időszakról és főbb történéseiről, ami a sport-pályádat illeti?

FK: – Nagyszerű érzés volt, amikor megnyertem 2016-ban a magyar bajnokságot! Utána a magyar válogatottal Las Vegasba utaztunk, ahol az IMMAF világbajnokságon vettem részt. Ott sajnos egy ausztrál sráctól kikaptam, így kiestem a versenyből.

Az utána következő időszak eléggé „csendes” volt, mert csak grappling versenyeken indultam. 2017 első felében volt 2 meccsem a HMMAF-nél, ahol egyet sikeresen megnyertem, míg a másikat elveszítettem.

A nyarat Németországban töltöttem, ahol a German Top Team csapatánál edzettem. Szeptember elején – mikor hazaértem – jött újra az amerikai lehetőség, az XFN. A hátralevő 2 hónap felkészülést otthon végeztem, a Dorogi Nehézatlétikai Clubban, a Perfect Fight Clubban és a Budapest Top Teamben. A felkészülés pedig nagyon jól sikerült!

e: – Eddigi legnagyobb meccsed az XFN 17 gálán vívtad, 2017 novemberében, ahol egy rutinos amerikai srácot, egy volt birkózót sikerült háromszöggel kopogtatnod. Hogy jött ez a lehetőség?

FK: – Életem legédesebb győzelme volt a tavalyi! Az ellenfelem, Shawn, egy nagyon erős srác volt. Ez látszott az első menetben is, melyet szinte teljesen uralt. De szerencsére Borics Ádám nagyszerű tanácsai nyomán észbe kaptam úgymond és sikerült győznöm!

e: – Jelenleg Angliában élsz és dolgozol, egy év kihagyás után térsz vissza, hogy december 15-én, Miamiban ismét az XFN szervezet ketrecében bizonyíthass. Hol és hogyan készülsz erre az ütközetre?

FK: – Igen, az élet így hozta, hogy Angliába költöztem áprilisban. Az éve eleje nagyon nehezen indult, mert rengeteg sérülést sikerült beszednem. Jelenleg Salisburyben, az Impact MMA csapatánál edzek, ahol Joe Taylor segíti a felkészülésemet.

A srác, akivel bunyózni fogok, erős földharcos, így inkább az álló bunyóra koncentráltunk a felkészülés során, de persze a földharcot sem hanyagoltuk el. Remélem sikerülni fog az, amit elképzeltünk és sikerrel veszem ezt 3×3 perces mérkőzést is. Jövőre már  szeretnék én is profi szabályrendszerben bunyózni!

e: – Köszönjük az interjút és sok sikert a meccshez! Szurkolni fogunk!

Az XFN (Xtreme Fighting Nation) 22 gálát a FloCombat.com oldalon lehet majd követni.

Florian Kristof vs Danny Collazo XFN22


error: Jogvédett tartalom (C) - ellenfelem.hu