Exkluzív interjú Semmy Schilttel

SemSchilt

“Ha igazán hiszel valamiben, végül el is éred”

A mai napon abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy egy exkluzív interjú keretében elsőként ülhettünk le a most Magyarországra látogató négyszeres K1, kétszeres GLORY (nehézsúlyú és Grand Slam), sokszoros karate bajnok Semmy Schilttel, egy igazi kickbox legendával, aki nem csak a K-1-nek, de filmszerepeinek is köszönhetően (Szállító 3) világszerte ismert lett. A 212 cm magas holland torony jókedvűen fogadott minket, szívélyesen beszélt a múltról, a kezdetekről, a karatés időkről, jelenlegi elfoglaltságairól és a jövőről.

Ezúton szeretnénk még egyszer megköszönni a lehetőséget a K-1.hu-nak és a Presztízs Sport Magazinnak!

Következzen hát a beszélgetésünk:

ellenfelem.hu: – Szia Semmy! Utoljára magyar forrásnak (k-1.hu) jó pár éve, 2009-ben adtál interjút. Mi minden történt azóta veled?

Semmy Schilt: – Hát igen, utána még nyertem párszor  – 2009-ben a K-1 WGP-t , aztán 2010 vegyesre sikerült, 2011-ben meg nem volt K-1. Volt egy nagyobb mozi szerepem, a Szállító 3-ban, amit nagyon élveztem, majd 2012-ben megnyertem a GLORY 4 nehézsúlyú tornát.

e: – Kicsit személyesebb dolgokra gondoltunk, hiszen azóta ugye visszavonultál többek között. Mesélnél egy kicsit erről? Tényleg voltak gondok az egészségeddel?

S: – Igen, volt némi gond, de most minden rendben van. Jól érzem magam, jó formában vagyok. Edzésben vagyok és nagyon keményen dolgozom a saját termemen, a Fight Game Academy-n. Három hónapon át építkeztünk a csapattal és én is beszálltam a munkálatokba. Új céljaim vannak és szeretném a küzdősportokat elérhetővé tenni mindenki számára.

e: – Milyen stílusok érhetőek el nálatok? Inkább csak kickbox-ot oktattok vagy vannak edzőid MMA-ra és más stílusokra is?

S: – Mindenféle stílussal szeretnék foglalkozni. Mivel én karatéból jövök, azt is be szeretném mutatni jobban, de sok minden érdekel. Úgy gondolom, hogy ha nem hagyunk fel azzal, hogy azon vitatkozzunk, hogy melyik stílus a jobb, akkor az emberek soha se fogják megérteni a küzdősportokat. Össze kéne állnunk és megmutatni az embereknek, hogy nem a stílus az, ami számít.

Schilt-karate

e: –  Ha már az MMA-t is felhoztuk, melyik a legjobb momentum, mire emlékszel vissza legszívesebben karriered ezen részéből?

S: – Azt hiszem a PRIDE időkre. A hangulatra. Hihetetlen atmoszférája volt. A fények, a hangos zene, a bemondó. Nagyon jó volt minden. A szervezés is rendkívüli volt. Nem kellet sehol órákat várni és tényleg azért voltak körülötted az emberek, hogy segítsenek. De a K-1-et is nagyon szerettem.

e: – A legjobbakkal csatáztál – Fedor, Nog és még sorolhatnánk. Kapcsolatban maradtál bármelyikükkel az egykori ellenfelek közül?

S: – Nem, sajnos nem. De akkor harcolni voltam ott és inkább nem ismerkedtem, nehogy megzavarjon. Bajnok akartam lenni. Ez az amatőröknél nagyon más – mindenki ismeri egymást, aztán mégis harcolnak. Azt hiszem ilyen szempontból nekem is azok voltak a legjobb évek. Még karatéban versenyeztem, fiatalok voltunk, mentünk a szakadt mikrobusszal, lepukkant hotelokban laktunk, de jó volt. Azt hiszem ezek voltak a legjobb évek.

e: – Az MMA-t illetve a a legszebb pillanatokat innen már említettük. Mi a helyzet a kickbox pályafutásoddal? Ki lehet emelni innen egyvalalmit? Lehetséges egyáltalán?

S: – Nagyon nehéz, de volt egy különleges pillanat. A 2009-es K-1 WGP idején történt. Felébredtem a hotelban és az az érzés volt bennem, hogy nyertem. Megálmodtam mindent, az egész gálát és ahogy felkeltem, néztem, hogy hol az öv? Aztán ugye végül nyertem is. Az egyik legjobb győzelmem volt ez. Úgy gondolom, hogy ha igazán hiszel valamiben, ha akarod, végül el is éred. De 2012 is nagyon jó volt. Vicces volt, mert korábban kérdezte a K-1, hogy mit csináljanak, állandóan nyerek? Mondtam nekik, hogy legyen egy 16 fős torna. De azt is megnyertem és Badr Harinak is visszavágtam.

e: – Kemény év volt. A végén Ghitával találkoztál.

S: – Igen, az is egy különleges pillanat volt. Thaiföldön edzettem előtte és az edzőpartnerem mindig egy kézzel blokkolta a fejrúgásaim. Mondtam neki, hogy kettővel blokkoljon, mert ki lesz ütve. Ghita is egy kézzel blokkolta és láttátok mi lett. Akkor már az edzőpartnerem is elhitte.

schilt-title

e: – Zárásképpen szeretnénk megkérdezni: hogy látod a kickbox jövőjét? Ott van most a GLORY, szemmel láthatóan jól csinálják a dolgukat, egyre erősebbek, Amerikában is lendületbe jöttek. Mi a véleményed?

S: – Hollandiában például egyre inkább szabályozottá válik a sport. A kormány is foglalkozik vele és azt hiszem, hogy ez egy nagyon jó lépés. Mindig lesznek kisebb-nagyobb szervezetek, akik összeállnak majd és gálákat csinálnak, ahogy most a GLORY is, akik nagyon jól csinálják egyébként. A K-1 is jó volt. Azt hiszem a jövőben az amatőr és a profi része még jobban szét fog válni a sportnak. Az amatőr, ami mindenki számára nagy, komoly élmény, a profi kickboxban pedig a promóterek építik és reklámozzák a hőseiket. Mielőtt a K-1-hez kerültem volna, volt egy stabil, szűk kis csoportjuk, kb. 8 emberrel. Ezért minden gálán ők bunyóztak, ismeretlenebb emberek ellen. Az amatőr versenyeken 5-6 ember ellen is harcolnod kell olykor, hogy a fináléba juss. Hozzám ez közelebb áll. Ezért is szerettem annyira a torna-formátumot. A karatés időkben is volt, hogy 16 emberrel kellett megverekednem egy tornán. Azt hiszem itt fognak jobban elválni a dolgok a jövőben. Az amatőr versenyek tovább erősödnek, a profi ligáknak meg bajnokokat kell építeniük.

Köszönjük szépen Semmy! Nagyszerű volt végigkövetni pályád, küzdelmeid és megtisztelő, hogy leülhettünk veled beszélgetni. További sok sikert kívánunk a termeddel, a küzdősportok népszerűsítésével kapcsolatban, de általánosságban véve is, fogj bármibe!

One thought on “Exkluzív interjú Semmy Schilttel

  1. Pingback: Pillanatképek - Peter Aerts | ellenfelem.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..


error: Jogvédett tartalom (C) - ellenfelem.hu