Cage Fighting Slovakia – Új helyszín, új erő

Új helyszínen, újult erővel, ám az eddigiekben már megismert kiváló hangulatban telt a Cage Fighting hatodik, érsekújvári gálája!

Cage Fighting Slovakia lead cover

Bár a szervezők kisebb aggodalommal fogtak neki a Cage Fighting Slovakia gálának, – hiszen egy másik városban mind az ismerősi kör, mind a szervezet ismertsége kisebb -, ismét egy remekbe szabott este kerekedett Farkas Péter és Vesely Tamás szervezői tevékenysége, ill. számtalan segítőik közreműködése nyomán!

Ahogy Farkas Péter elmondta, magas nézőszám és szponzori támogatás nélkül lehetetlen ilyesmit megcsinálni, viszont az érsekújváriak önzetlen segítsége, buzdítása, ill. a tény, hogy a céges reklámfelületek 48 óra alatt elfogytak mégis csak lehetővé tették ezt az estét!

A Cage Fighting 6 gálán öt helyi fiú lépett ketrecbe, a szurkolók pedig megtöltötték a Millennium sportcsarnokot!

A 15 mérkőzés során számtalan izgalmas pillanatot, nagy kiütést, szép kopogtatást láthattunk, így elmondhatjuk, hogy tényleg volt minden, ami szem-szájnak ingere!

Üröm az örömben

Természetesen nem lehet minden tökéletes, így bár mindent megtettek, az induló 5 magyar sportolóból ketten alulmaradtak ellenfelükkel szemben. Azonban ne legyünk elégedetlenek – lássuk be, ez még mindig egy nagyon jó arány!

Horváth Gergely a második menetben egy szép TKO győzelmet húzott be az ellen a Denis Nemec ellen, akit a tavaly novemberi gálán Schnürlein Henrik kopogtatott, míg az Extreme Hobby Store által frissen szponzorációt nyert Horváth Ádám egy rendkívül parázsra sikerült első menet után kopogtatta hátsó fojtással ukrán ellenfelét.

Kiss Balázs gyönyörűen, taktikusan dolgozva puhította veszélyes ellenfelét, az Octagon Fighting Academy 21 éves harcosát, Simon Micháleket kombinációival, majd a második elején egy a pillanat törtrésze alatt előhúzott karfeszítéssel lepte meg!

Cage Fighting Slovakia Vladislav Schepanskyi vs Horváth Ádám

Az egyik legnagyobb meglepetést a közönségnek azonban tán a Roland Čambal vs Maksim Soroka párosítás hozta, hiszen a helyi RSC klub harcosa a februári, muay thai szabályrendszerben a 2. menetben behúzott KO győzelmére mintegy rálicitálva, mindjárt az első menet elején eltette útjából ukrán ellenfelét.

Nem vicc, Čambal olyan gyors volt, hogy a streamért felelős, szokásosan magas színvonalat hozó FS Media teamjének szinte alig volt ideje megnyomni a felvétel gombot. A meglepetés okozta rövid csend után azonban – érhető módon – felrobbant a csarnok a helyiek örömétől.

Summa summarum

A Cage Fighting “re-brandingje” abszolút sikeresnek mondható. A CFK-ból CFS-sé avanzsált szervezet megmutatta, hogy korábbi “komfort zónáján”, a már jól ismert Révkomárom falain kívül is tud működni, sőt, sikereket tud elkönyvelni, így valószínű, hogy az idén novemberre kiírt gálán túl is láthatjuk majd a show-t a főhadiszállásukon kívüli helyszíneken is!

Eredmények

Antonio Bertók vs Dominik Cseh (W, egyhangú pontozás)
Kevin Paksi vs Dániel Konyári (W, karfeszítés az 1. menetben)

Robert Koky vs András Tóth (W, hátsó fojtás a 2. menetben)
Denis Kurina vs Peter Polák (W, TKO a 3. menetben)
Schnürlein Henrik vs Lukáš Eliáš (W, TKO a 2. menetben)
Nikolas Kedro vs Martin Horínek (W, egyhangú pontozással)
Denis Nemec vs Horváth Gergely (W, TKO a 2. menetben)
Alan Hanzel vs Arnold Nagy (W, TKO a 2. menetben)
Ivan Vadkerti vs Krisztián Gányovics (W, megosztott pontozással)
Richard Dejčík vs Adam Porvazník (W, egyhangú pontozás)
Ritter Ádám vs Danilo Rackovic (W, guillotine az 1. menetben)

Aleksandar Mihailović vs Michal Dobiáš (W, anaconda choke a 2. menetben)
Vladislav Schepanskyi vs Horváth Ádám (W, RNC az 1. menetben)
Simon Michálek vs Kiss Balázs (W, karfeszítés a 2. menetben)
Maksim Soroka vs Roland Čambal (KO/TKO az 1. menetben)


error: Jogvédett tartalom (C) - ellenfelem.hu