Bírói szeminárium rekord részvétellel

A budapesti Thaibox Akadémián tartotta első bírói szemináriumát a megújult Magyar Muaythai Szakszövetség, ahol szép számmal érkeztek a hazai résztvevők!

A Nemzeti Versenysport Szövetség posztjában számolt be a hétvégi eseményről, ahol 65 résztvevő mellett zajlott le a bírói szeminárium.

“Rekord érdeklődés mellett, 65 hallgató jelenlétével zajlott a megújult Magyar Muaythai Szakszövetség első bírói szemináriuma, melynek a Fit Club Zugló Thaibox Akadémia adott otthont. A thaibox sport szerelmesei az újonnan megválasztott európai főbíró (EMF), Günter Plank (Ausztria) tolmácsolásában ismerkedhettek meg az amatőr muaythai (IFMA) szabályaival, a mérkőzések pontozásának szempontjaival, illetve a ringben rögtönzött helyzetgyakorlatokban próbálhatták ki magukat.

A képzés életre hívói, Vojvoda György és Szöllős Imre magyar főbírók, kiemelkedő sikerként értékelték a 20 licensz újító bíró mellett megjelent 45 sportszakember jelentkezését, akik most lépnek a bírói pályára.

Az ország minden tájáról érkező hallgatók a képzés végén a nemzetközi vizsgákon rendszeresített tesztlapon adhattak számot tudásukról. Szabó László főtitkár az “Együtt Mindenkivel a Muaythaiért” program elindítójaként, megnyitójában a thaibox sport egyik fontos és meghatározó építőköveként jellemezte a bírói képzés fontosságát. Szép számmal akadtak a hallgatók között hölgyek is, hiszen a sportág nemzetközi eseményein eddig nagy hiány volt női bírók tekintetében.

A magyar thaibox közösség idén júliusban, Prágában megrendezésre kerülő IFMA Muaythai Európa-bajnokságon az eddigi legnépesebb válogatott keret mellett, 4-5 bíróval is szeretné képviseltetni magát, erősítve helyzetét a thaibox térképén.” – áll a bejegyzésben


error: Jogvédett tartalom (C) - ellenfelem.hu