Bakacs Dezső – Világrekord előtt

Bakacs Dezső K1 MarathonA pécsi Bakacs Dezső (K1 Európa bajnok, K1 Világkupa győztes) világrekord felállítására készül, amelyet a pécsi Sportok Napján fog megejteni az év második felében. Most május 22.-én az első pécsi Sportok Napján ennek a kőkemény főpróbáját láthatjátok!

A K-1/Thai-Box marathon nem más, mint egy Guinness-rekord-kísérlet, melynek során Bakacs Dezső 3 órányi, 60 menetnek megfelelő időtartamot igyekszik majd küzdeni, ráadásul nem is akárkik ellen! Az egész országból érkeznek a hazai küzdősport, az elmúlt 20 év legnagyobb alakjai, akik nem csupán vendégek lesznek, de ringbe is szállnak!

Portálunk Bakacs Dezső edzőjét, Horváth László “Füles”-t kérdezte, a Garuda Thai-box Team (PTE PEAC RFC) vezetőjét az ötletről, az ellenfelekről, a felkészülséről és többek között arról is, hogy miért ezt a helyszínt és időpontot választották a Guinness-rekord-kísérlet helyszínéül!

Füles-Bakacs Dezső-Márk-Skrobár Róbert

Horváth László “Füles” a derekán bajnoki övet viselő Bakacs Dezsővel

ellenfelem.hu: – Hogyan jött az ötlet és miért a pécsi Expo mellett döntöttetek?

Füles: – Folyamatosan gondolkodom, hogy mit lehet még kihozni a sportolóimmal a közös munkánkból, egy ilyen “kihívás” is meg-megfogalmazódott bennem, ez a rendezvény pedig alkalmasnak tűnt a lebonyolításra! A Pécsi Sportok Napjának szerintem, kiemelkedő eseménye lesz, – a bemutatókkal együtt pláne – a teljes városi küzdősport palettát megmozgató maratoni bunyó!

e: – Kinek az ötlete volt? Esetleg Dezsi bakancslistáján szerepelt ez a tétel is?

F: – Az ötlet az enyém, de Dezsi elsőre rábólintott, ahogy tálaltam neki az elképzeléseim! Szerencsére ő az a típusú sportoló, ember, aki imádja a nagy kihívásokat! Úgy érzem, első pillanattól a saját ügyének tekinti ezt a rekord-kísérletet!

e: – Ahogy a plakátokon, az esemény leírásában láthattuk, egyfajta három órás összefogás is ez a küzdősportért, de a rekord felállításán túl mi a fő célotok? Egyszerűen csak szeretnétek felhívni a figyelmet a küzdősportokra és a thai box-ra?

F: – Persze fontos, hogy felhívjuk magunkra, a sportunkra, az emberek, a sportolni vágyók, a szponzorok, a média figyelmét, de sok egyéb célunk is volt ezzel a rekord-kísérlettel!Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a küzdősport, bár egyéni sport, de komoly összefogás, csapatmunka is, mely társak nélkül nem működik. Ahogy ez az esemény sem jöhetett volna létre a “társ-klubok” segítsége nélkül!

A vonzáskörzetünkből szinte az összes küzdősport csapat képviselteti magát! Első szóra, szívesen jött mindenki! Ezúton is szeretném megköszönni az összes közreműködőnek! Persze, fel akarjuk hívni az emberek figyelmét általánosan a sportra, az egészséges életmódra, és az egyre növekvő jelentőségű önvédelemre is!  Május 22-én a RING-ben , és körülötte váltásban, közel 150 erős, ügyes, egészséges sportoló produkciója lesz látható!

e: – A plakátokról nem volt teljesen egyértelmű – mennyire lesznek élesek ezek a küzdelmek?

F: – A “bunyó” mindig éles! Nincs összegyakorolva, nincs két egyforma szituáció, mindig benne van a hiba, a sérülés veszélye! Természetesen itt az lesz a közös célunk, – amellett hogy a közönség jól szórakozzon – hogy minél kevesebb sérüléssel, végig menjen a tervezett 60 menet.

e: – Három óra, 60 menet. Hogy készültök, hogyan lehet felkészülni egy ilyen emberfeletti feladatra?

F: – Közös gondolatunk, – ami Dezsi szájából hangzott el -, hogy erre a terhelésre 10 év folyamatos felkészülés kell! Dezsivel ezen már túl vagyunk. Az utolsó időszakban csak a hozható ritmusra próbáltunk ráhangolódni!

e: – Kik lesznek az ellenfelek?

F: – Nem tudtunk mindenkit meghívni, és nem tudott mindenki eljönni, akit szerettünk volna sorainkban látni, de az elmúlt 20 év elismert, és közismert pécsi harcosainak a java ott lesz! Több világbajnokkal, európabajnokkal kell majd Bakacs Dezsinek szembeszállnia, jó néhány nehézsúlyú “nagyágyú”is elfogadta a kihívást… Thai-bokszolók, kick-bokszolók lesznek az ellenfelek, de három bokszoló is feltűnik majd a 60 menetben!

e: – Köszönjük és további sok sikert kívánunk mind a rekord-kísérlethez, mind pedig azon túl!

F: – Várunk mindenkit szeretettel!

Kattintásra a képek nagyíthatók!


error: Jogvédett tartalom (C) - ellenfelem.hu