Bács Team – Sikerrel zárult a szlovák hadjárat

A Bács Team, Vancsik Nándor mester vezetésével újabb sikeres hadjáratot vezetett a szlovák állások mögé, hiszen a november 10-én, nagy közönségsiker mellett lezajlott CFK5 (Cage Fighting Komárno 5) gáláról két győzelemmel térhettek haza!

Adta hát magát, hogy mind a Bács Team vezetőjét, mind a versenyzőket megkérdezzük tapasztalataikról, gondolataikról a gála kapcsán és egyéb fontos történésekről.

ellenfelem.hu: – Először Vancsik Nándor mesterhez fordulnánk és érdeklődnénk, hogy mik a gondolatai utólag a gála, a meccsek, ill. saját versenyzői és teljesítményük kapcsán?

Vancsik Nándor: – Mindig szívesen teszünk eleget CFK meghívásainak-versenyzőink is szeretik a szomszédunknál rendezett versenysorozat adott állimásait. Véleményem szerint mibd Henrik, illetve Ádám is nagyon felkészülten érkeztek a megmérettetésre, eltökélt szándékuk volt az elsőség megszerzése. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Henrik első menetben elért győzelme illetve Ádám küzdelmének a bírák általi egyhangú pontozása.

Bács Team - Vancsik Nándor és Ritter Ádám

Vancsik Nándor és Ritter Ádám a győztes ütközet után

e: – Ha ki lehet emelni valamit, mi volt a csapat legfontosabb eredménye, ill. a legfontosabb történés a Bács Team háza táján eddig 2018-ban?

VN: – Nagyon büszke vagyok arra, hogy a Bács-Team a G4 Grappling Liga 2017-2018-as évadában az összetett rangsor pontok alapján a legtöbb pontot szerezte, ezzel megszereztük az első helyezettnek járó elismerést. Az egyéni versenyzők között első lett Horváth Ádám, a harmadik helyet pedig Benkő László érdemelte ki.

A negyedik helyet ifj. Farkas Ferenc szerezte meg. Büszkeséggel tölt el, hogy Vidákovics Patrik mellett egy másik kiváló harcosunk Horváth Ádám is Thaiföldön bővítheti tudását, közel egy év áll rendelkezésére, hogy mind fizikálisan mind technikailag egy újabb szintre emelje versenyzői pályafutását.

e: – Mi vár még a Bács Team csapatára így az év végéhez rohamosan közeledve, ill. mennyire látni előre a 2019-es év elejét?

VN: – Természetesen folytatjuk a versenyzést a Global Grappling sorozatban, számos fordulón tervezzük a pontok további vadászatát. Kétségtelen, hogy számunkra mindig nagyon fontos és kiemelkedő esemény a Vikker Dániel Emlékverseny.

Most sincs ez másként, így lassan már kezd körvonalazódni azon versenyzők névsora, akik a kötelek közé léphetnek majd 2019. Április 6-án keceli sportcsarnokban.

Bács Team - Ritter Ádám akcióban

Ritter Ádám akcióban – takedown!

Lássuk a harcosokat! Először Ritter Ádámot, a CFK-nál immáron névjegyét másodjára letevő harcost kérdezzük arról, milyen volt visszatérő vendégként újabb győzelmet aratni a szervezetnél?

Ritter Ádám: – Jó volt újra egy ilyen komoly rendezvényen részt venni és örültem, hogy újra meghívást kaptam!

e: – Eddig 2:0 a mérleg, volt már szó róla esetleg, hogy a 2019.03.22-re, Érsekújvárra tervezett gálán is feltűnsz?

RÁ: – Nem volt még szó a jővő márciusi gáláról, de remélem hogy szerepelni fogok ott is!

e: – A kemény csata után volt már időd visszagondolni, esetleg visszanézni a meccset? Ha igen, hogy látod, mi volt az, ami a leginkább megnehezítette győzelmedet?

RÁ: – Nehéz volt úgy ketrecbe lépni, hogy ismét helyi kedvenc volt az ellenfelem, de követtem az edzői tanácsokat és így sikerült győzedelmeskedni.

Természetesen az est leggyorsabb kopogtatását produkáló Schnürlein Henrik sem maradhatott ki!
Bács Team - Schnürlein Henrik akcióban

Schnürlein Henrik akcióban!

e: – Testvéred után te is bemutatkoztál, méghozzá nem is akárhogyan! Milyen élmény volt első alkalommal a CFK ketrecébe lépni?

SH: – Már nagyon vártam, hogy újra ketrecbe léphessek és bemutatkozzak egy külföldi rangos gálán. Testvérem sikere után, én is pozitívan indultam neki az ütközetnek. Rengeteg időm és energiám fektettem bele a felkészülési időszakba, amely utólag kifizetődött. Jó érzéssel töltött el, amikor a ketrecbe léptem, nagy erőt adott a sok magyar szurkoló.

e: – Mikor volt az a pont, amikor érezted, hogy meglehet az a karfeszítés, méghozzá ilyen gyorsan?

SH: – Amikor guard-ot húztam éreztem, hogy az ellenfelem nem megfelelően védekezik, ezt a hibáját használtam ki, amikor észrevettem, hogy karját nyújtva hagyta és adta magát a karfeszítés.

e: – Ez is volt a taktika – ráijeszteni kicsit állva, elterelvén a figyelmét a jitsuról és meglepni?

SH: – Edzőmmel Vancsik Nándorral az öltözőben beszéltük, hogy a guard jó lehet, mivel úgy tudtam, hogy ellenfelem birkózó alapokkal érkezett, így a mestereimtől tanult jitsu technikákat sikerrel alkalmazni tudtam. A meccs kezdeténél vártam tőle a földre-viteli kísérletet, ehelyett egy álló harc kezdett kialakulni.

Az összekapaszkodásnál eszembe jutott az öltözőben megbeszélt taktika, így guard-ot húztam és a megbeszéltek szerint sikerült befejeznem a mérkőzést. Még egyszer köszönöm edzőimnek és csapattársaimnak a felkészítést és családomnak a támogatást!

Gratulálunk még egyszer a Vancsik Nándor mesternek és a Bács Team harcosainak, akik két győzelmükkel biztosították a “pozitív mérleget”, hiszen az öt, magyar színekben induló harcos közül hárman (Csibi Gergely – Halmi Vale Tudo) nyertesként távozhattak a CFK 5 gálájáról!

/A fotók forrása: a Cage Fighting Komárno ill. Vancsik Nándor Facebook oldala/


error: Jogvédett tartalom (C) - ellenfelem.hu