Thaiföldi napló #11 - Majdnem dupla

Thaiföldi napló rovatában Vidákovics Patrik az elmúlt időszakról, ill. egy újabb meccsről mesél nekünk, ami majdnem össze is jött! Részletek lentebb!

Thaiföldi napló lead cover


Következzenek Patrik sorai!


„Egy kis összegzés az elmúlt időszakról!


Már több mint egy éve, hogy életem legjobb döntését hoztam azzal, hogy elfogadtam Krisztián segítségét, és ez által kijutottam a Phuket Top Team csapatához. Amit ő felfestett jövőképként, az mind beteljesedni látszik!


Jó tanácsként mondta, hogy az lenne a legjobb, ha magamat menedzselném. Ez meg is valósult, hiszen az első meccsemet ugyan Arthur Sorsor szervezte le, azóta minden külső segítség nélkül intézem a meccseimet.


Rengeteg promóterrel felvettem a kapcsolatot, kaptam több ajánlatot is, amiből lehetett válogatni. Pascal Schroth csapattársam is sokat segített, hogy hogyan menedzseljem a sportkarrieremet. Öt éve a főiskolán sportkommunikátor végzettséget szereztem, aminek hasznát igazán csak most veszem, ugyanis az online, és írott sajtóban való megjelenést sikerül szabályozni.



Nagyon sokat köszönhetek Violának, hiszen – többek között - segít a hivatalos ügyek, és a papírmunkák intézésében. A kínai vízum megszerzésével sok macera jár, ezeket az ügyeket egyedül nem tudnám gyorsan letudni.


Több magyar is kijött már edzeni Top Teamhez, sőt, Horváth Ádám, Bács-Team-es csapattársam egy 1 éves szerződést is kötött a klubbal! Egy hónap alatt sikerült annyira bemutatkoznia, hogy felfigyeltek rá, ill. kimagasló jitsu- és birkózó-képzettségére.


Nemrégiben a Top Team tulaja felkért, hogy tartsak kickboksz edzéseket, felváltva Steve Banks-szel. Ez nagy öröm számomra, mivel hiányzik az edzősködés otthonról, illetve jól esik, hogy ennyire elismernek a kategóriámban.



Ezzel párhuzamosan páran megkértek, hogy segítsek a kéztechnikájuk javításán, amit örömmel vállaltam el.


Az utolsó mérkőzésem után volt egy hét szünet, majd újra belevetettem magam az edzésekbe. November 23.-ra kaptam újra lehetőséget a Kunlun Fight-ba, de sajnos nem sikerült minden dokumentumot beszerezni a vízumhoz, így a meccsem törölve lett.


Mindenesetre nem búslakodunk, hanem megyünk tovább, és keressük a többi lehetőséget!"


Related Posts:

  • Újra Thaiföldre indul Vidákovics PatrikVidákovics Patrik hamarosan ismét útra kel, és meg sem áll Thaiföldig!Sokan olvashattatok róla, amikor legutóbb Vidákovics Patrik thaiföldi edzőtáborozásáról beszámoltunk. Patrik akkor a neves Phuket Top Team csapatánál töltö… Tovább
  • Kínában lép ringbe Vidákovics PatrikMozgalmasan telnek Vidákovics Patrik hetei. A thaiföldi edzőtáborból most épp Kínába utazott, hogy részt vegyen egy küzdősport gálán, a Wuhan World War Kung Fu foshani állomásán!Pár hete adtunk hírt róla, hogy Vidákovics Patr… Tovább
  • Vidákovics Patrik - Thaiföldi napló #2Thaiföldi napló! Vidákovics Patrik készüléséről, terveiről, gondolatairól új rovatunkban mindent megtudhattok! Következzen a második rész!Elkezdődött a kint létem negyedik hete. Két dolog miatt se tudtam hétfő délelőtt edzésr… Tovább
  • Vidákovics Patrik - Kínai pofon-körút!Körülbelül egy hónapja adtunk hírt róla, hogy Vidákovics Patrik ismét Thaiföld felé vette az irányt, ahol a neves Phuket Top Team csapatánál állt neki ismét a kemény edzéseknek!Patrik ezúttal határozatlan időre tért vissza és… Tovább
  • Vidákovics Patrik - Thaiföldi naplóThaiföldi napló! Vidákovics Patrik készüléséről, terveiről, gondolatairól új rovatunkban mindent megtudhattok!A thaiföldi napló vezetésébe az ellenfelem.hu javaslatára fogtam bele, és részletesen be fogok számolni benne edzés… Tovább