[caption id="attachment_11509" align="aligncenter" width="504"]
Fighter Rising - Pataki Éva[/caption]
Fighter rising! Legyen szó akár az életét jelentős mértékben megfordító Nnadi Kristófról (akit egyébként a következő Fight Night Hungary gálán is láthattok majd) vagy a szinte csodát művelő, naponta példát mutató Matics Ádámról, nem egyszer találkozhattatok inspiráló, erőt adó, különleges történetekkel oldalunkon.
Egy ilyen, érdekes, több sztereotípiára is rácáfoló történet Pataki Éváé is. Éva 13 évnyi Shaolin kungfu, versenyek, a stíluson belüli tanári rangra történő vizsga és a TF sportedzői képzése után még a pszichológia mesterképzést is elvégezte, mielőtt fókuszát a muay thai-ra helyezte volna.
ellenfelem.hu: - Kezdjük az elején! Hogyan találkoztál a harcművészetekkel?
Pataki Éva: - Nos, gyerekként tátott szájjal néztem a Kung Fu című, mai szemmel nagyon gagyi sorozatot David Carradine-al. Leginkább a templomi részek tetszettek, a filozófia. Elhatároztam, hogy kungfuzni fogok, de kis faluban laktam, sokáig nem volt lehetőségem edzésre, amíg aztán elköltöztünk, és Esztergomban megláttam végre egy plakátot...
e: - Mikor kezdtél kungfuzni és hogyan került a sanda a képbe? Támogattak döntéseidben a családod, barátok vagy inkább le akartak beszélni?
PÉ: - 13 évvel ezelőtt, tehát 16 évesen tévedtem le egy shaolin kungfu edzésre, szerelem volt első látásra. Előtte nem sportoltam, de még a tesiórákat is ellógtam mindig. Gyenge voltam, ügyetlen, nulla mozgáskoordinációval, így az első pár év nagyon nehéz volt. Azonban mindennél erősebb volt a lelkesedésem.
Küzdelmet nem nagyon tanultunk. A shaolin kungfu vizsgarendszere sajnos teljesen a formagyakorlatok felé ment el. Edzésen is 90%-ban bázisgyakorlatokat, ugrásokat, formagyakorlatokat csinálnak a tanulók, hiszen ez a vizsgaanyag.
A formagyakorlatban található önvédelmi technikák páros gyakorlására sincs idő általában. Nekem pedig célom volt a tanári rang megszerzése, ergo vizsgáznom kellett (kb. évente).
Aki a sandával, vagyis a kesztyűs küzdelemmel szeretne foglalkozni, az külön sanda edzésre jár, ahogy azt én is tettem jó ideig. Azonban a kungfu edzések mindig is elsőbbséget élveztek nálam, mindig ehhez igazítottam minden mást. És olykor szinte lehetetlen volt olyan edzésidőpontot találni, ami nem ütközött valamelyik kungfu edzésemmel.
Viszont mindig is vonzott a küzdelem: vándoroltam sanda és thai box edzések, edzőtermek közt, rengeteg helyet kipróbáltam. Volt, ahol első edzésen véresre vertek, volt, ahol azt jósolták, világbajnok leszek, volt, ahol nem vettek komolyan, és csak fel akartak szedni.
Soha, senki nem támogatott, bátorított a küzdelemre, inkább mindenki le akart beszélni, gyakorlatilag a mai napig. A családom hallani se akar róla, a kungfus eredményeimről se nagyon. De mindez nem érdekelt, sajnos vagy nem, de nagyon makacs vagyok, és ha valamit szeretnék, azért megdolgozom, és elérem. Az én életem, az én álmaim.
e: - Mik a főbb eredményeid a kungfuban, melyikre vagy a legbüszkébb?
PÉ: - Sajnos támogatás hiányában kevés nemzetközi versenyre sikerült kiutazni. Amire büszke vagyok: öt magyar bajnoki cím, Európa-bajnoki bronzérem rövidfegyver kategóriában, 6 világkupa győzelem.
De ha az otthon felgyűlt kb 50 éremre gondolok, nem mindig a nagy versenyek jutnak eszembe, voltak kis országos bajnokságok is, amik azért emlékezetesek, mert más női induló híján férfi mezőnyben indultam, és nyertem.
Másrészt a tanári rang megszerzése hatalmas próbatétel volt, főleg a tradicionális shaolin edzőkamrákban a feladatok teljesítése. Ez gyakorlatilag a fájdalomtűrésről szólt: puszta kézzel, ököllel, ujjheggyel, könyökkel ütni fát, vasat egy órán át.
e: - Miért nem volt elég úgymond a sanda, ill. amit a sanda versenyek nyújtottak?
PÉ: - Pár éve elhatároztam, hogy ha megszerzem a tanári rangot, és elérem, hogy a magyar bajnokságon mindhárom kategóriában egyszerre szerezzek aranyat, akkor abbahagyom a formagyakorlatozást, és bunyózni kezdek. Ez így is lett, nagy lelkesedéssel készültem a "fighter karrieremre" az ESWS SE keretein belül.
Csalódás ért. Már az edzések is nehezek voltak: egyetlen lány voltam a sanda edzésen, és általában 70-80-90 kilós srácokkal kellett gyakorolnom. Ez nem lenne akkora probléma, de a sandában ugye nagyon hangsúlyosak a dobások, kiemelések. Nem mindig varázslatos élmény nálam 30 kilóval nehezebbeket felemelni, eldobni.
De mindezzel megküzdöttem volna, ami miatt végül (egyelőre) lemondtam a sanda versenyekről: gyakorlatilag kihalt a női mezőny. Háromfordulós a magyar bajnokság, nekem 2015-ben csak az első fordulón volt ellenfelem, a másik két versenyre hiába készültem kőkeményen.
Aki megélte már azt, hogy edzésen a végkimerülésig hajtja magát, készül, élesedik, meghozza a lemondásokat, majd a verseny előtti napon szólnak, hogy nem lesz ellenfél... Az érti a frusztráltságom. Kvalifikáltam magam az EB-re, de rutin nélkül nem akarnék oroszok ellen küzdeni...
e: - Hogyan került a képbe és miért pont a muay thai mellett döntöttél?
PÉ: - Évek óta le-lenéztem thai box termekbe, kipróbáltam, továbbálltam. Mindig is tetszett ez a stílus, bár sok kevésbé jó edzőteremben is voltam, ahol gyakorlatilag a box, kick-box alapokat turbózták fel némi térdhasználattal. Ez még nem muay thai. Erre akkor jöttem rá, amikor találkoztam Attilával.
Az ok, amiért végül meg is maradtam a stílus mellett, az az, hogy egyszerűen rájöttem, hogy mennyivel jobban illik hozzám ez a küzdelmi rendszer, mint a sanda. "Infighter" vagyok, hiába tetszik az elegáns, vívó stílusú bunyó. Nem tudtam átvenni a sandás mozgást, ahol már alig ütnek, rúgnak, egymástól távolabb mozognak, és leginkább a dobásokra mennek rá.
Én szeretek sokat ütni, térdelni, közel menni, és mint számomra is meglepő módon, az első meccsemen kiderült: szeretek klincselni, ösztönösen jön is.
e: - Több, mint egy éve edzel Erdős Attilánál. Hogyan találkoztatok?
PÉ: - Teljesen véletlen volt ez is. Unatkoztam otthon egy délután, megint éreztem, hogy vonz a küzdelem, milyen jó lenne edzeni... Rákerestem, hol van thai box edzés, és kiderült, 3 villamosmegállónyira tőlem működik a Rokko Gym, és 20 perc múlva kezdődik az edzés. Szedtem a cuccom, és rohantam.
Amit Attilától láttam, az elvarázsolt. Ő nem alkuszik meg, hiába divat most a K-1. A tradicionális muay thait oktatja, és számomra már csak a mozgását nézni is élmény volt mindig.
Általa jöttem rá, hogy a muay thai is olyan gazdag és mély, mint a shaolin kungfu, nagyon érdekes múlttal és filozófiával, és itt is kimeríthetetlen a tudásanyag, csak ezt az átlag "thai-kickbox" termekben nem tudod meg. Nekem pedig olyan kell, ami leköti az érdeklődésem, tudásszomjam.
[caption id="attachment_11511" align="aligncenter" width="504"]
Ott Évával és Erdős Attilával[/caption]e: - Jelenleg Thaiföldön vagytok mindketten. Hogyan jött ez a lehetőség és meddig maradtok?
PÉ: - Nem jött. Nem lehetőség volt, hanem cél, amiért megdolgoztunk. Rengeteg tervezgetéssel, számolással, munkával, spórolással. Két hónapig tudunk kint maradni, aztán reméljük, vissza tudunk még jönni.
Amiért én akartam ezt: valójában 2 hónap intenzív edzőtábor. 17 lehettem, amikor először mentem shaolin kungfu edzőtáborba. Kemencén voltunk, a szállásunk a falutól távolabb, mögötte jéghideg vizű patak, körülötte az erdő, hegyek. 5 napos tábor volt csak talán, de utána hetekig elvarázsolva járkáltam, visszaálmodtam magam oda.
Nehéz volt napi 3x edzeni, melegben, tűző napon, az első nap után állandó izomlázzal - mégis vágyódtam vissza. Megéltem valamit, amire aztán folyton szomjaztam. Amit ad egy ilyen tábor: végtelenül leegyszerűsített, primitív életmódot, napi 6 óra edzést.
Edzések után farkaséhesen veted magad az ételre - soha máskor nem esik ennyire jól. Után szendergés, akkor is, ha amúgy soha nem alszol napközben. Vagy csak nyugodt pihenés, elheverve az árnyékban, olvasva, beszélgetve. Ismét edzés, ismét evés. Este beesel az ágyba, és nincs gond az alvással, semmi nem kattog a fejedben. Mozogsz-eszel-alszol.
Talán furcsán hangzik, de ennél jobban semmi nem tudja átmosni, újraéleszteni az embert. Pár nap után lehull minden álarc, görcs, magamutogatás, felszínesség. Előkerül az őszinte, igazi természetünk, kívül-belül.
e: - Mennyire volt megtervezve az út, a maradás, az edzések? Mennyire voltál vagy voltatok felkészülve arra, ami várt? Mennyire esik egybe a valóság a várakozásaitokkal?
PÉ: - Abszolút megterveztünk mindent. Két hétig Bangkokban vagyunk, és az egyik legkeményebb helyen edzünk, az FA Groupban. Itt nincsenek kezdők, turisták, külföldiből csak kettő. Nincs oktatás.
A gym egy nagy épület aljában van, az utcán szinte. Iszonyú pici, koszos, kevés felszereléssel, pár harci kakassal. Ellenbe teli van fiatal thai versenyzőkkel, akik így 15-19 évesen már 4-500 meccsel rendelkeznek, és hétvégente a legnagyobb stadionokban (Lumpinee, Rajadamnern, Omnoi) bunyóznak - és nyernek. Napi 2 óra klincs - ilyet máshol nem találsz.
[caption id="attachment_11512" align="aligncenter" width="504"]
Thaiföld - "A kesztyű égeti a kezem.. aludni pedig nehezen tudunk"[/caption]Utána még sparring, paozás, zsákolás, erősítés, még futás... Nincsenek menetek se sparring, se klincs, se paozás közben. Elkezded, és talán negyedóra után ihatsz egy kortyot, lerázod a karod, majd folytatod. Mindezt a fullasztó hőségben.
Az első pár nap pokol volt, a tizedét sem bírom annak, amit otthon tudok teljesíteni edzésen. A kesztyű égeti a kezem, olyan meleg van, aludni pedig nehezen tudunk. Nagy az időeltolódás.
Amit sokan tévesen hisznek: mi nem luxusnyaralásra jöttünk, nagyon nem. Nagyon alacsony költségvetésből élünk, így sok a fogcsikorgatós pillanat. Olykor igen éhesek vagyunk :) Megtehettük volna, hogy lazábbra engedjük a nadrágszíjat, és 1 hónapig maradunk, de a muay thai edzés a fő szempont, és ebből a lehető legtöbbet akarjuk kapni.
Szuper lenne több ideig itt edzeni a bangkoki gym-ben, mert tényleg elképesztő, de sajnos egyrészt Bangkok drága, másrészt ez a környék, ahol lakunk, a város "nyolckere", távol mindentől, ami szép. Hihetetlenül koszos, elhanyagolt, büdös, szegény és nincs itt semmi.
Itt nem bírunk ki két hónapot, pláne hűtő nélkül. Koh Samuin viszont szép lesz a környezet - és az edzés nem lesz ilyen top minőségű. Legszívesebben megfognánk az FA gymet, és átvinnénk Samuira.
e: - Mi a cél thaiföldi kalanddal? Mi lesz utána?
PÉ: - Tanulni, edzeni, megtapasztalni az igazi muay thait. Meccsezni itt, Thaiföldön, még ha félek is a sípcsontvédő nélküli, 5x3-as bunyótól. Legrosszabb esetben feltörlik velem a padlót.
e: - Mikor láthatunk esetleg itthon majd, valamelyik hazai versenyen?
PÉ: - Eddig otthon a Harcosok Klubja rendezvényeken, a Re-Gym edzőmeccsein, és a magyar bajnokságon vettem részt. Mivel végül is kezdő vagyok, minden lehetőséget meg szeretnék ragadni a meccsezésre.
Nagyon jó dolognak tartom a Harcosok klubja sorozatot, rutinszerzés céljából, de mondjuk, jobban vonz az, ahol valóban muay thai szabályrendszerben küzdhetek, könyöktechnikákkal, térdrúgás engedélyezésével fejre is.
Ha hazaérek, szeretnék minél hamarabb egy meccset, amíg még friss a "thai élmény". Illetve nagyon szemezek az októberi, horvátországi EB-vel... Ha merek nagyot álmodni.
Mindez attól is függ, a két edzőm hogyan látja a fejlődésem. Ott Évi, a másik fantasztikus edző, aki rengeteget segít nekem. Ahogy viccesen szoktam mondani, ő kistermetűként, és nőként megérti azt, amit Attila nem, és ráadásul versenyzőként is átment már mindazon, amin én átmegyek. A csapat, amit vezet, a legösszetartóbb, ahol eddig voltam.
Köszönjük az interjút és további sok sikert kívánunk az edzések, versenyzés és egyebek terén! Reméljük hamarosan ismét hallunk felőled és hírt adhatunk rólad!
/Éva történetét, küzdelmeit, kalandjait oldalán, a Fighter Rising-on követhetitek nyomon szorosabban./
