Vegyes judós szereplés Párizsban

Pénteken olvashattátok, hogy Párizsban rendezik a riói Olimpia előtti egyik legragosabb judo versenyt a hétvégén, ahol 11 magyar induló küzd az ötkarikás játékok indulási jogáért.

[caption id="attachment_10897" align="aligncenter" width="504"]csernoviczki2016_paris Fotó: IJF[/caption]

Az első közt az olimpiai bronzérmes - és már biztos olimpiai résztvevő-  Csernoviczki Évától és Karakas Hedvigtől és Pupp Rékától vártuk a szép helytállást, ez azonban ezúttal csak  a tatabányai lánynak sikerült. Éva a dobogó 3. helyére állhatott fel, míg Hédi és Réka sajnos 1 nyert és 1 vesztett mérkőzéssel helyezetlenül térhettek haza a francia fővárosból.


Hédihez és Rékához hasonlóan ugyancsak helyezetlenül zárta a hétvégét a 60 kilogrammosok közt Zámbori Bence is.


Vasárnap is volt kiért szorítani. Tatamira lépett Csoknyai László, aki parádésan menetelt, a negyeddöntőben azonban a világbajnok, a grúz Avtandili Csrikisvili már nagy falatnak bizonyult neki. Ezt követően a vigaszágon a francia Julian Kermarrec legyőzése után a szintén világbajnoki aranyérmes dél-koreai Vang Ki Csun egy vazarival oszlatta el a bronzéremről szóló magyar álmokat. Csoknyai az ötödik helyen zárt ezzel.


Tóth Krisztiánnak sem lesz a kedvenc versenye, akit ismét sérülés hátráltatott, így sok babér az ő számára sem termett. Bízzunk benne, hogy Krisztián keze hamarosan 100%-os lesz, és a versenyeken is kamatoztatni tudja az edzésen elvégzett kemény munkát.


Hamar csomagolhatott Cirjenics Miklós is, nála valamivel tovább - a 16 közé - jutott Fogasy Gergő, de ott azonban ő is búcsúzni kényszerült. A nehézsúlyú Bor Barnának is csak egy mérkőzés jutott sajnos.


Két magyar hölgy is volt még a vasárnapi programban, de sem Joó Abigél, sem Gercsák Szabina nem tudta érem közelébe verekedni  magát. Párizsban összességében egy bronzéremmel zárt a magyar csapat. Következik Németország, a düsseldorfi versennyel. Ott ismét lehetőség nyílik bizonyítani és küzdeni az olimpiai kvalifikációért.


 /A judoinfo.hu nyomán/

Related Posts:

  • Heti összefoglaló (66.) A legtöbb klubnál és egyesületnél az elmúlt napok már az év zárásának jegyében teltek, díjátadók és övvizsgák szerepeltek a programban, és még egy Harcosok Klubja gála is jutott a hét végére. Szóval akad miből csemegézni ma … Tovább
  • Két magyar bronz a Golden League-enA hétvégén két helyszínen rendezték meg a klubcsapatok új rendszerű európai kupaküzdelmeit. Végül három judósunk, Ungvári Miklós, Karakas Hedvig és Gercsák Szabina lépett tatamira a Golden League mérkőzésein Ausztriában.[capt… Tovább
  • Megválasztották az év legjobb judósaitA Magyar Judo Szövetség az idei esztendőben is megválasztotta az év legjobb judósait, edzőit, és bíróját. A felnőtt férfiak mezőnyében – a tavalyi évhez hasonlóan –, a KSI SE kiválósága, Tóth Krisztián végzett az élen.[captio… Tovább
  • Karakas Hedvig bronzérmes TokióbanNyolc magyar judós vesz részt az utolsó, de talán legjelentősebb Grand Slam-viadalán Tokióban. Ahol már éremmel is büszkélkedhetünk![caption id="attachment_10146" align="aligncenter" width="501"] fotó: Kovács Tamás, MTI[/capt… Tovább
  • Két magyar judós a Golden League-benAz idei évben is két helyszínen rendezik meg a klubcsapatok új rendszerű európai kupaküzdelmeit. Az előző évhez hasonlóan, ezúttal is a JSV Speyer csapát erősíti két kiváló judósunk, Karakas Hedvig és Joó Abigél.Tavaly megref… Tovább