Szlovén-Magyar Muaythai összecsapás!

szloven-magyar-muaythai-2015-header-ellenfelem


A szlovéniai Scorpion Gym által november 28-án, a drskai Sportcsarnokban megrendezésre kerülő Szlovénia vs Magyarország találkozóra négy magyar versenyző kapott meghívást a megadott súlycsoportokban.


Ott lesz Gaál Ádám, a Salgó Fight SE kiválósága, Kövesi Tibor tanítványa, aki -71kg-ban, 5x3 percben, full muay thai szabályok szerint vív majd meg az IMTL övéért Mirko Vorkapić ellen.


Horváth László "Füles" edző Bakacs Dezső tanítványát kíséri majd el, hogy Drega Smole-val ütközzenek meg -75kg-ban, 3x3 percben, szintén full muay thai szabályok szerint.


Már csak a legutóbbi Fight Night Hungary gála és az EML torna kapcsán is ismerős lehet a hazai rajongóknak a Szolnoki Thaibox Klub fiatal tehetsége, Török Attila tanítványa, Zsákai Béla. Zsákai 3x3 pecben, -73kg-ban küzd majd meg ellenfelével, akinek személye - jelen sorok írásakor - egyelőre ismeretlen.


Azt viszont lehet tudni, hogy a ReGym fiatal, nehézsúlyú tehetsége, az idén több szép eredményt is besöprő Abdelgadir Khalid -95kg-ban Rok Erste ellen száll majd a kötelek közé, 3x2 percben.


A magyar versenyzők 27-én, Rehák György vezetésével érkeznek majd súlymérésre a Szlovén városba, majd ha minden rendben megy, másnap összecsapnak ellenfeleikkel az EML/WMC és a Szlovén IMTL szervezésében megrendezésre kerülő, remeknek ígérkező Szlovén-Magyar Muaythai gálán.


Szurkoljunk együtt a Hazánkat képviselő harcosoknak!


szloven-magyar-muaythai-2015-ellenfelem

Related Posts:

  • Nemzetközi lehetőség a kickbokszosoknak!A robbanásszerűen növekvő, komoly nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező román kickbox promóció, a Superkombat elnöke, Eduard Irimia nemrégiben jelentette be, hogy a Superkombat hosszútávú, globális szponzorációt nyújt majd 32 … Tovább
  • Csíkszeredán oktatták az Esések IskolájátCsíkszereda fehér köntösbe fogadta az Esések IskolájátAz Esések Iskolája egy bemutatkozó lehetőséget kapott a TF továbbképzés keretein belül, melyet Reigl Mariann és Makszin Imre szervezett a Határon túli magyar testnevelőkne… Tovább
  • Magyar harcművészeti oktatás indul LondonbanHétfőtől megkezdi a Zen Bu Kan Kempo oktatását Londonban a stílus egyik legfiatalabb mestere, a 3. Danos Szűcs Gergő, aki mind stílusában, mind ketrecharcos  versenyzőként is szép eredményeket ért már el.A Zen Bu Kan Kempo eg… Tovább
  • Szmolka Nikoletta – Dupla arany NémetországbólAhogy már az elmúlt héten írtuk, Szmolka Niki az lisszaboni EB után újabb rangos verseny előtt állt, ezúttal Németországban, az Adidas Openen kellett a legjobb formáját hoznia, ami ez alkalommal egy kicsit nehezebb volt, hisz… Tovább
  • Szellő Imre hazai pályán teszi kockára trónjátA piacvezető vállalkozás 2015-ben egy új várost kapcsol be a hazai boksz vérkeringésébe, ugyanis a Pest megyei településen még soha nem rendeztek hivatásos ökölvívó gálát. A helyszínválasztás természetesen nem véletlen, hisz … Tovább