Ungvári Miklós aranyért megy Rióba

A mob.hu stábja már most a virtuális riói lelátón szorít a magyar sikerekért: egy év múlva, 2016. augusztus 8-án, az olimpiai játékok harmadik versenynapján lépnek tatamira a 73 kilogrammos férfi judósok, köztük várhatóan Ungvári Miklós.




[caption id="attachment_6636" align="aligncenter" width="504"]ungvari2015bpgp2 fotó: judoinfo.hu[/caption]

A mindig vidám Ungvári Miklós egy súlycsoporttal feljebb, 73 kilogrammban szerepelhet a riói játékokon. Egy félmosoly kíséretében megjegyezte, ha a tendenciák folytatódnak, idővel a szumósok között is megméretheti magát, de ezen eshetőség taglalása helyett inkább korábbi élményeiről és jövőbeni terveiről kérdeztük.


„Kétezer-négyben indultam először olimpián. Athénban még Kovács Antival ketten voltunk a magyar judoválogatott. Huszonévesen a ’nagy bajnok’ mellett zöldfülűnek számítottam. Tisztelettel és csodálattal ültem le az ebédlőben a vízilabda-válogatott tagjai mellé, szinte fel se fogtam, hova kerültem. Pekingben már rutinosabbnak számítottam, nem kellett bemutatkoznom senkinek. Sőt amint alkalmam adódott, elmentem szurkolni mások versenyére, és előbb-utóbb azt vettem észre, egyre többen keresik a társaságom. A szerepelésem elkeserített, de az, hogy ismét ott lehetek egy olimpián, annyira feldobott, hogy egész egyszerűen boldog voltam, és azt szerettem volna, hogy velem együtt mindenki így érezzen. Mivel a mi versenyünk az olimpiai első felében véget ér, az akkori vezetők megengedték, hogy Hadfi Danival maradhassunk, ne kelljen hazautaznunk. Egész nap meg se álltunk, ott voltunk mindenhol, mindenkivel, ha kellett, vigasztaltunk, vagy együtt örültünk a sikereiknek.”


Londonból sem kellett rögtön hazajönnie, hogy versenyzőként befejezte szereplését: érmet nyert, ezzel megváltotta beszállókártyáját az aranygépre.


(Csernoviczki) Évi és (Szilágyi) Áron remeklése nagyon feldobott, alig vártam, hogy én is adhassak valamit a rengeteg magyar szurkolónak. Ám hiába értem el eddigi pályafutásom legnagyobb sikerét, vigasztalhatatlanul szomorú voltam. Legszívesebben elbújtam volna a világ elől. Számtalan gratulációt kaptam, de nem tudtam örülni a második helyemnek. Úgy éreztem, csalódást okoztam mindenkinek. Két nap múlva hosszas unszolásra Évivel és a kézilabdacsapattal kilátogattam a London külvárosában működő magyar szurkolói klubba. Kinéztem az autóbusz ablakán és láttam, legalább kétszázan vártak ránk, köztük Kovács Anti és Kovács Kokó István, a két legnagyobb példaképem. Mindenki ölelgetett, meg akart hívni egy italra. Ott azon az estén megéreztem az engem körülvevő szeretetet és pillanatok alatt a világ legboldogabb embere lettem. Azóta fényesen csillog az ezüstérmem.”


Mikinek Rio lehet a negyedik olimpiája. Nem titkolja, nyerni szeretne: „Azon a londoni éjszakán Kovács Anti azt mondta nekem: elérkezett az ideje, hogy ne ő legyen az egyetlen olimpiai bajnok magyar judós. Akkor megígértem neki, hogy ’betársulok’ hozzá”.


Legnagyobb hálával a családomnak, különösen az édesanyámnak tartozom, akik mindenben segítenek és mellettem állnak, hogy az álmom valóra váljon.”


A judósok kétéves kvalifikációs időszaka 2016. május 30-án zárul, a világranglista pontszámítási rendszere alapján az első évben szerzett öt legmagasabb pontszám ötven százalékos értékben, míg a második évben megszerzett öt legmagasabb pontszám száz százalékban számít majd a végelszámolásnál. A világranglistán a férfiaknál súlycsoportonként az első huszonkét ország képviselője szerez indulási jogot a 2016-os olimpián. Mivel Ungvári Miklós e tekintetben jelenleg a nyolcadik, a várakozások szerint ő is tatamira léphet jövő ilyenkor.


/forrás: mob.hu, judoinfo.hu/


Related Posts:

  • Összeállt a VB-re utazó magyar keretA Magyar Judo Szövetség versenysport bizottsági ülésén elfogadták az asztanai világbajnokságon résztvevő magyar válogatott névsorát, tizenhat judósunk vehet részt a legfontosabb olimpiai kvalifikációs viadalon.A férfiaknál te… Tovább
  • Ungvári Attila - Grand Prix ezüst MongóliábanHarmincöt ország kétszázegy sportolója nevezett a mongol fővárosban megrendezett Grand Prix-re, köztük két magyarral, a Budaörsi SC színeiben induló Burján Lászlóval és a Közgép-Ceglédi VSE csapatát erősítő Ungvári Attilával.… Tovább
  • Hétvégén Atom-kupa PaksonSzombaton rajtol a juniorok legrangosabb magyarországi versenye, a paksi Atom-kupa. Amint ismeretes, nevezni csak a JUMAS rendszeren keresztül lehetett, de fontos információ, hogy a nevezési díjat a helyszíni akkreditáció sor… Tovább
  • Megszülettek a judo magyar bajnokaiA szokatlan időpont és a tomboló hőség ellenére 131 résztvevője volt a kecskeméti országos bajnokságnak, amely a favoritok győzelme mellett néhány meglepetést is hozott. Alighanem a férfi 81 kilogrammban ifj. Nagysolymosi Sán… Tovább
  • Kilenc magyar érem a paksi Atom-kupán[caption id="attachment_7120" align="aligncenter" width="504"] foto: judoinfo.hu[/caption]Huszonhét ország 345 judósa lépett tatamira az idei paksi junior Európa-kupa viadalon, a hagyományos OTP Bank Atom-kupán. A mieink reme… Tovább