A felkészülése időszak egyik fontos és (általában) kritikus pontja a versenyző súlyának beállítása, vagy épp legtöbb esetben a kívánt határ elérése. Ez sokszor nagyobb megerőltetést jelent a sportolónak, mint maga az edzésmunka elvégzése.
A kívánt súly elérésekor sok esetben a végeredményt előtérbe helyezik a sportoló egészségével szemben. A nem ritkán szélsőséges módszereknek komoly egészségkárosító hatásai is lehetnek hosszútávon nézve a sportolóra.
Egy mondat erejéig kitérve ennek pszichés oldalára is. Több kutatás is bizonyítja, hogy az élsportolók közt átlagban több az evés- és testképzavarral küzdők száma, mint az átlag lakosság körében. A küzdősportok közül a mérések alapján a birkózás és az ökölvívás végzett az élen. Zárójelben jegyezendő meg, hogy minden bizonnyal a felmérések végzésekor az alanyok közt nem szerepelt profi MMA versenyző, mert bizony ez a mai szórakoztató iparra épülő MMA-ban már komoly jelenség, sőt évekkel ezelőtt is az volt már.
A testképzavarok tüneteinek megjelenése egyre alacsonyabb életkorra tolódik ki, és itt lép be – az edző mellett- a szülő szerepe is a képbe. Ezzel kapcsolatban fontos megjegyezni azt is, hogy a kutatások szerint minél korábbi életkorban kezdődik el a verseny előtti gyors súlycsökkentés gyakorlata, annál valószínűbb, hogy a sportoló a későbbi életszakaszokban is problémákkal fog küzdeni a súlyát illetően.
Az evészavarok egyes fajtái az aktív sport felhagyása után maguktól megszűnnek.
Visszatérve a kevert harcművészetekhez, orvosok vizsgáltak meg szúrópróbaszerűen versenyzőket, a mérések tárgya a fizikai állapot volt. Különböző periódusokban mérték az alanyok testsúlyát, így a a mérlegeléskor, valamint a küzdelem előtt két órával vizeletmintát is vettek, hogy a dehidratáció mértékét megállapítsák.
Az eredmény mondani sem kell, hogy nem okozott nagy meglepetést a várakozásoknak megfelelően, a mérlegelés és a mérkőzés előtti 2 óra közt eltelt időszakhoz képes áltagosan 3,4 kg eltérést mutattak ki. Ami talán még alacsonynak is mondható, azokhoz az adatokhoz képest, melyek „öltözői” legendákként járják az internet különböző fórumait. Sokszor emlegetnek 4-5 kilogrammos differenciákat is a mérlegelésen mért adatokhoz képest. Ezek az adatok még drasztikusabbak, ha összeadjuk azokkal a kilókkal, melyet a sportoló a felkészülés során ad le! Ennek a többhetes szakasznak a sikerességétől függ aztán, hogy az utolsó napokban mennyi szenvedés is vár rá majd a szaunában és a futópadon, állig beöltözve.
A felkészülés során történő gyors, „agresszív” súlyvesztésnek (több, mint 1-2 kg/hét) nem csak fiziológiai, de pszichés hatásai is vannak. Több tanulmány is kimutatta, hogy azoknak a küzdősportolóknak, akik a felkészülési szakaszban gyorsan csökkentették a súlyukat, csökkent a rövid távú memóriája, az energiája, romlott a koncentrációja és az önbecsülése. Emellett nagyobb mértékű bizonytalanságot, dühöt, kimerültséget és rosszabb hangulatot tapasztaltak, amelyek közül mindegyik károsíthatja a versenyen nyújtott teljesítményt. A csökkent rövid távú memória például megnehezítheti a sportoló számára, hogy észben tartsa az edzője utolsó instrukcióit; az alacsonyabb koncentráció pedig ronthatja a figyelemelterelő ingerek kiszűrését. Az alacsonyabb önbecsülés önbizalomhiányhoz, ez pedig kevésbé határozott, átgondolt mozdulatokhoz vezethet.
Mindezeken túl a fogyásra való összpontosítás közvetlenebb módon is befolyásolja a felkészülést. Azáltal, hogy a sportoló figyelme a súlyvesztésre, ennek módszereire, technikáira és eredményére szűkül be, ez elveheti a fókuszt arról, amire valójában készül – magáról a mérkőzésről. Ha az idő és energia nagy részét a fogyasztásnak szenteli, lehet, hogy figyelmen kívül hagy olyan dolgokat, mint amilyen a technikák tökéletesítése, a repertoár szélesítése, az ellenfelek stílusára való felkészülés, vagy éppen a mentális felkészülés – ami végül a ringben vagy a tatamin számítani fog.
Mindezeket figyelembe véve a szakirodalom azt tanácsolja, hogy a súlycsökkentés fokozatos legyen, kezdődjön hetekkel a verseny előtt, és a sportoló ne fogyjon többet heti 1 kg-nál. Így csökkenthető a gyors fogyás okozta megváltozott anyagcsere és izomaktivitás miatti sérülésveszély is.
Visszakanyarodva a fentebb már említett kutatások eredményéhez, a vizsgált sportolók 50%-a a mérkőzést megelőző órákban még dehidratált állapotban volt, közülük 11% volt az, akik súlyosan dehidratált volt!
A fogyasztás és súlyingadozás a küzdősportok velejárója azok számára, akik versenyszinten űzik azt, de van egy egészséges határ, amit meg kell tudni húzni, mert nincs az a győzelem, melynek értéke a sportoló egészsége elé helyeződne. Ha valaki esetleg súlycsoportváltáson vagy jelentős súlyleadáson gondolkodik, akkor érdemes tehát első körben orvos és (tapasztalattal rendelkező) személyi edző tanácsát is kikérni, illetve mindezt az ő felügyeletük mellett végrehajtani!
/A cikkbhez szakmai segítséget nyújtott sportpszichológusunk, Bóna Krisztina!/
