Megroppanva - Bozai Gyula sérülés miatt nem bokszolhat

A volt cirkálósúlyú magyar bajnok Bozai Gyula sérülés miatt lemondta a Szellő Imre ellen március 14-re, Ceglédre tervezett visszavágó küzdelmet.


plakát


Aki ismeri a Ferobox Event ökölvívóját, az tudja, hogy ha a nyírségi származású bunyós lemond egy mérkőzést, annak igazán nyomós oka van, hiszen a kérlelhetetlen stílusú Bozai nem csak az ellenfeleknek, de magának sem ad kegyelmet. Most viszont tényleg "padlóra került" a cirkálósúlyú.




"Kesztyűzés közben egy szerencsétlen, a csigolyámon eltaláló ütés miatt padlóra kerültem, és be kell vallanom, nagyon megijedtem, hogy örökre elveszíthetem az én legkedvesebb játszóteremet, a boxringet" - fogalmazott Bozai. "Szerencsére az ijedtség nagyobb volt, mint a baj, mivel hamarosan ismét edzhetek, küzdhetek tovább. Viszont napokig feleségem öltöztetett."



Természetesen ilyen előzmények után Bozai nem vállalhatta a küzdelmet. "Elnézést kérek Szellő Imrétől, aki sportszerűen vállalta a visszavágót, valamint a közönségtől is. Ugyanakkor az álmaimról nem mondok le, és bízom benne, hogy a mérkőzés egy későbbi időpontban létrejöhet."


bozai-gyula-ellenfelem


Szellő Imre is szomorúan vette tudomásul, hogy egyelőre nem jön létre a visszavágó, közte és Bozai Gyula között, de reméli, riválisa gyorsan meggyógyul és ismét megküzdhetnek.


A Ferobox Event vezetése a hét eleje óta dolgozik Bozai pótlásán, és az új ellenfél hamarosan bejelentésre kerülhet - az már biztos, hogy Szellő Imre (4-0) külföldi riválissal nézhet farkasszemet a ceglédi sportcsarnokban.


A március 14-i Ferobox-gálát az MTVA átalakításai miatt a Duna TV sugározza élőben. A ceglédi Gál József Sportcsarnokban megrendezése kerülő eseményen a feltörekvő félnehézsúlyú Baranyi Richárd (9-0), a pehelysúlyú Laki Róbert (7-0), a nehézsúlyú Bogdán Zsolt (8-0) és a kis-pehelysúlyú WBO Európa-bajnok Bedák Zsolt (23-1) is kötelek közé lép.


forrás: felixpromotion.hu

Related Posts:

  • Darmos József is a Ferobox Event csapatábanA Ferobox Event új igazolása egy újabb nagy durranás: a vállalkozás színeiben folytatja karrierjét, s mutatkozik be a hivatásosak között Darmos József.A Ferobox Event leigazolta a nyolcszoros felnőtt országos bajnok, kétszere… Tovább
  • Ferobox - Laki és Nagy a bajnoki övért küzdA Ferobox Event május 22-én, Kecskeméten rendezi következő élő televíziós bokszgáláját, melynek programjában egy izgalmasnak ígérkező magyar-bajnoki címmérkőzés is helyet kapott.Pehelysúlyban kerül megrendezésre a Laki Róbert… Tovább
  • Ferobox Event - Célegyenesben a ceglédi gálaA Ferobox Event március 14-én, Cegléden, a Gál József Sportcsarnokban rendezi idei első bokszgáláját, mely élőben kerül közvetítésre a közszolgálatai Duna TV csatornán.A rendezvény szervezése már célegyenesben van, összeállt … Tovább
  • Ferobox Event - Cseh és horvát ellenfelek az elő-meccsekenA Ferobox Event március 14-én, Cegléd városában rendezi idei első bokszgáláját, melynek felvezető programjában a feltörekvő félnehézsúlyú Baranyi Richárd, és a nehézsúlyú reménység, Bogdán Zsolt "Golyó" is kötelek közé lép.A … Tovább
  • Magyar sikerek CeglédenRemek hangulatú, teltházas bokszgálát szervezett Cegléd városában a Ferobox Event, ahol a vállalkozás legismertebb egyéniségei győztesen hagyták el a Gál József sportcsarnokban felállított szorítót.A cirkálósúly magyar bajnok… Tovább