Bevezető
Meta. A meta görög eredetű előtag, mely valaminek az elvonatkoztatott, áttételes formáját jelenti. A különböző tudományterületeken ennél természetesen sokkal konkrétabb jelentésben használják. A küzdelemben meta-játéknak tekinthető minden stratégia, akció vagy módszer, ami az előírt szabályokat meghaladja, külső tényezőket használ, hogy a harc kimenetére hatással legyen vagy pedig a feltételezett határokon, a küzdelem környezeti tényezőin túlmegy.
Hogy néhány gyakorlati példát említsünk és szemléletesebbé tegyük a fentebb említetteket: Anthony Pettis ketrec-használata Ben Henderson ellen az MMA világában legendássá vált rúgás kivitelezéséhez egy ilyen kirívó példa. A szabályokat meghaladó példák Jon Jones sokak szemében visszatetszést keltő térdrúgásai (ld. Rampage Jackson ellen pl) vagy a Glover Teixeira ellen használt technikája, mellyel a brazil vállában labrum szakadást (porc leválást) okozott.
Amint a szükséges építőkockák (földharc, állóharc, birkózás, stb) - melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy valaki egyáltalán az MMA szabályrendszerben küzdhessen - adottak, a fókusz értelem-szerűen arrafelé tolódik el, hogy az ember nyerjen is. Ehhez túl kell járni az ellenfél eszén. A meta-játék az a számtalan mód, ahogy az építőkockákat összerakjuk, az időzítéssel, ritmussal együtt, melyek meghatározzák, hogy hol, mikor és melyik technikát, mozdulatsort használjuk.
A stratégia legmagasabb szintje ez, mely lehetővé teszi a hatékony félrevezetéseket, az ütem, ritmus, az akció általános sebességének diktálását egy küzdelemben. Egy olyan elem, melynek során lényegében egy stratégiát alkalmazva elemezzük, hogy mit gondolhat ellenfelünk arról, hogy mi mit gondolunk. Amikor Pettis a rúgás mellett döntött, pontosan tudta, hogy Ben Henderson az ő mozdulatsorára reagálva, annak csúcspontján leengedi majd kezeit, hiszen az ugrás és a távolság arra engedhette következtetni, hogy egy elhibázott ugró rúgásról van csak szó, melynek hatótávolságán kívülre került lábmunkájával.
Körvonalak a múltból
A jövő lehetséges körvonalainak vázolásához még egy kicsit vissza kell nyúlnunk a múltba. Az MMA egy fiatal sport, mely rendkívül gyorsan fejlődik és rövid története során már többször is komoly változást, eltolódást tapasztalt meg a meta-játék területén. Egy bizonyos ponton a földharc, a grappling volt a domináns tényező, amíg nem 1997-ben Maurice Smith változást hozott azzal, hogy megverte Mark Coleman-t. A Pride FC időkben például a meccsek előtti befogyasztás nem volt egy komoly tényező, ma viszont már kritikus pontja a harcosok felkészülésének. A kondícióval is hasonló a helyzet - régen a sportolók gyakran pár perc alatt lefulladtak, manapság viszont ez nagyjából megengedhetetlen. Aki egy mérkőzés későbbi meneteiben lassul, arra igen hamar rásütik, hogy rossz a kardiója.
Egy másik változást a Vale Tudo irányából való eltolódás okozott az MMA felé. A Vale Tudo időkben a meta, a harcmodor sokkalta lineárisabb volt, hiszen a meccseket ringben vívták, ahol sarkok voltak, egyszerűbb volt "levágni" azokat, elvágni az ellenfél útját. Aztán a legendás edző, Rafael Cordeiro Amerikába tette át székhelyét és mindent át kellett értékelnie. A ketrec maga - mérettől függően - teljesen más dinamikát biztosít az összecsapásoknak, így a körkörös, laterális mozgás és mozdulatok minden tényezőt figyelembe véve eredményesebbek.
De betekintést kaphattunk az MMA grappling és birkózás jövőjébe is, amikor 2004 körül GSP és Karo Parisyan összecsaptak vagy amikor Anderson Silva, a modern MMA klincs-játékának keresztapja, bemutatkozó mérkőzésén ízekre szedte Chris Leben-t, később pedig a klincs hatékonyságát mesteri szintre finomított módon igazán bemutatta Rich Franklin ellen, aki pedig maga is igen jó volt a belharcban. A sort szinte a végtelenségig lehetne folytatni.
[caption id="attachment_3924" align="aligncenter" width="504"]
Balra Helio Gracie, Jobbra Jones[/caption]Közelharc - az MMA klincs
A klincs kellőképpen még mindig nincs a maga helyén értékelve. Nagyon sok harcosnak komoly hiányosságai vannak ilyen téren, ill. eszköztáruk a legalapvetőbb, ám nem feltétlenül a leghatékonyabb technikákra korlátozódik. Hiszitek vagy sem, csak a dzsebről számtalan könyv született - a klincsről könyvtárnyi anyagot lehetne írni és összerakni! Az MMA-ban a klincs nem egyszerűen egy átmenet a grappling és az állóharc között, hanem egy önmagában álló fázis, egyedi jellemzőkkel, saját meta-játékkal.
Az egyik legszebb, legjobb dolog a klincsben, hogy lehetőséget biztosít, hogy a sport különböző komponenseit egységbe integrálva használjuk. A birkózás és különböző válfajai számtalan technikát biztosítanak - gondoljunk csak a csípő és oldalsó vagy éppen a nagy amplitúdójú dobásokra. A Judo tulajdonképpen a klincsre, a klincs köré épül és szintén egyre többen építik be eszköztárukba, miután Ronda Rousey, Hector Lombard vagy Yoshihiro Akiyama mutatott pár meglepő "trükköt" mindenkinek ilyen téren. A Muay Thai, főleg Thaiföldön, különösen nagy hangsúlyt fektet a belharcra, ahol is a térdek és könyökök landolnak, melyeket a tradicionális szabályok szerint egyébként a legmagasabb pontszámokkal értékelnek. Az MMA klincs tehát egy különböző forrásokból merítő szintézis eredménye, mely azonban egészét tekintve sokkal több, mint a részek összessége.
A gyökerek
A közelharc technikái, melyeket ma ismét felfedezhetünk bizonyos MMA meccsekben, nem új-keletűek. Bár úgy tűnik, hogy a csapatok és edzők igyekeznek újra feltalálni a spanyolviaszt, mindenkit biztosíthatunk arról, hogy ez teljes mértékben szükségtelen. Ma már kevesen tudják, de valaha a boksz rengeteg lehetőséget biztosított arra, hogy klincsből hatékony, pusztító erejű támadásokat hajtsunk végre. Nem is kell nagyon messzire menni, hiszen a késő 19. század és a korai 20. század nagy nevei között számtalan mintapéldát találhatunk, akikre lehet építeni. Nem egy bokszoló az összekapaszkodások során kialakuló harcban remekelt csak igazán! Jack Dempsey, Bob Fitzsimmons, Frank Klaus, Jack Johnson és még sorolhatnánk.
A modern ökölvívás végül más irányba indult el, és maga mögött hagyta ezt (és a pusztakezes, majd a kiskesztyűs) időszakot és arzenálját, mely mára legfeljebb csak nyomokban található a legjobbak eszköztárában. A szabályok, kesztyűk megváltoztak, a technikák nagy része mára illegálisnak számít. Miért fontos hát ez az elfelejtett és hátrahagyott örökség? A bokszban a közelharc ezen eszközei tovább voltak jelen, mint amióta az MMA létezik, ezért magas szintre fejlődtek, letisztultak és igen kicsiszolódtak. Nem ritka egyáltalán, hogy egy régi bokszmeccset nézve az ember párhuzamokat véljen felfedezni vagy éppen pontosan ugyanazt a technikát lássa viszont egy mai MMA küzdelem során.
[caption id="attachment_3925" align="aligncenter" width="504"]
Jack Dempsey[/caption]Jelen és jövő
Ugyan vannak kivételek, de alapvetően ki lehet jelenteni, hogy a birkózás dominanciája - több, mint valószínűen átmenetileg - alább hagyott. A mérleg egy ideje a striking felé tolódott el, amit jól mutatnak a Johny Hendricks vs GSP, Matt Brown küzdelmek, a Hendricks vs Lawler I-II, vagy akár a Jon Jones vs Machida/Rashad Evans/Teixeira/Daniel Cormier (különösképp utóbbi kettő) összecsapások.
A másik vonalon a változások terén TJ Dillashaw, Conor McGregor, Stephen Thompson mérkőzéseit lehetne kiemelni.
Az MMA azonban korántsem egy befejezett "termék", hanem egy nagyon gyorsan változó sport. A fentebbi meccsek inkább azokat a főbb pontokat, változási irányokat, a csapásvonalat jelölték ki, amikor is jól láthatóvá vált egyfajta eltolódás.
Bár a meta maga is egyfajta kontextus, mégsem választható el a nagyobb összképtől, melyben több tényező is közrejátszik, gyakran meghatározó módon. Vannak ugyan közös pontok, mégis, a különböző súlycsoportok metája sokszor, sok mindenben másképp alakul.
Ami közös, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint és általánosságban véve majd' minden súlycsoportban dominánsabbak a maguk kategóriájához képest nagy volument produkáló harcosok. A különbségek főként a fizikai paraméterekből adódnak, de közrejátszik az adott kategória átlagéletkora ill. az is, ki mikor, hogyan találkozott a küzdősportokkal, mi a háttere.
Visszatérve a fizikai adottságokra - más a lábmunkája, eltérő a mozgékonysága Mighty Mouse Johnsonnak, mint mondjuk Luke Rockholdnak vagy Fabricio Werdumnak. A közös pont azonban, melyet fentebb említettünk, itt is adott.
A striking, a volumen irányába való eltolódás folyamatának áramlataiban két érdekes figura jelent meg, akik egészen új rejtvényt képviselnek stílusukban súlycsoportjukra vagy akár más súlycsoportokra is.
Az egyikük a nagyszájú, félelemetesen magabiztos ír, Conor McGregor, a másik pedig Stephen "Wonderboy" Thompson, a régebben kickboxban, point fightingban utazó harcos, aki a korábbi bajnok, Chris Weidman csapata mellett birkózás terén is beérve jelenleg utcahosszal tűnik vezetni súlycsoportjának többi tagja előtt.
Nem csak a stiláris elemek, ill. a technikák összekapcsolása terén hoztak tehát ezek a harcosok valami újat, hanem olyan értelemben is, hogy alapállás, stílus helyett sokkal inkább az ún flow állapota jellemző rájuk, mely állapotban kreatívan kapcsolják össze a különböző elemeket koherens, működő rendszerbe.
Elég megnézni, meghallgatni erről McGregort - láthatjuk, nem alapállásban, stílusban, merev technikákban gondolkodik. Dominick Cruz is maga mesélte, miként nézték, nevették, furcsállották évekig, amit csinált, ahogy edzett, mert nem értették, nem tudtak nem merev keretekben gondolkodni kritikusai.
Visszatérve a metára, a könnyebb súlycsoportokban méginkább szembetűnő a már említett változás, az új csapásvonal. TJ Dillashaw, a korábbi harmatsúlyú bajnok nem csak a hosszú kihagyás után az övét hajszállal visszahódító Dominick Cruzhoz képest hozott a lábmunka terén újításokat, de elképesztő tempója, agresszív volumene is kiemelte súlycsoportjából.
A kiaknázatlan területekről az MMA-n belül tehát rengeteget lehetne vitatkozni. Sokan érveltek már amellett, hogy a bjj manapság nem elég hatékony - sőt, egy jó ideje egyre kevésbé tűnik annak - és ott is lenne mit fejlődni, rendbe rakni, de azt is kijelenthetjük, hogy a Muay Thai-ból is van még mit tanulni és átvenni, hiszen például az igazán magas szintre fejlesztett és kifinomult klincs-munka sem jellemző még a mai modern MMA-ra. Ne feledjük, egy alig több mint 20 éves sportról van szó, mely előtt még igen hosszú út áll. A meta fejlődése egy folyamat, melynek során mindig valamilyen eltolódást látunk, amint új dolgok, technikák jelennek meg és bizonyulnak valóban hatékonynak. És a folyamat nem áll meg.
Hol kezdjük?
Attól függ mit szeretnénk, mi érdekel. A közelharc alakulását, fejlődését szeretnénk esetleg tüzetesebben megvizsgálni? Nézzünk kezdésnek pár nevet, akiknek bizonyos küzdelmeiből sokat tanulhatnak az értő szemek. Nem sorrendre, sokkal inkább a témába vágó, fontos nevek és/vagy küzdelmek felsorolására törekszünk inkább az alábbiakban. Azért is kézenfekvőbb, mert az alábbi küzdelmek könnyebben fellelhetőek első nekifutásra, mint mondjuk a csak írásos formában, angol nyelven elérhető források, melyeket korábban említettünk (Fitzsimmons vagy Klaus műveit például).
Randy Couture mindig is a közelharc, az összeakaszkodások során mutatott támadásokról és trükkökről volt ismert. A kötött-fogású háttér igen alkalmasnak bizonyult, hogy irányítsa ellenfeleit, amint azzal a fiatal Vitor Belfort is kénytelen volt szembesülni az 1997-es UFC 15 gálán. Meghatározó meccs volt, mert addig senki se látta ezen technikákat ilyen nagy mértékben használni és Couture módszere is ez maradt jó pár évre utána. Couture valami olyat mutatott, ami mára alapvetővé vált a harcosok között, akik a legjobbakká akarnak válni és a legjobbakkal kell, hogy megküzdjenek rendszeresen.
Dan Henderson, a kötött-fogásban kétszeres olimpikon egyike volt az elsőknek azok közül, akik az ún. dirty boxing, vagy piszkos boksz hatékonyságát megmutatták - ellenfelét a ketrechez szorítva, Henderson térdesekkel és ütésekkel nem egy embernek okozott igen kellemetlen pillanatot. Tán semmi sem mutatja jobban Henderson klincs-ben való hatékonyságát jobban, mint két meccse, melyeket Mauricio "Shogun" Rua ellen vívott. Bár Shogun maga is kiváló belharcban, Henderson ízekre szedte közelről. Bár defenzív téren nem nevezhető jónak és klincsből a levitelek terén sem remekel, mégis úttörőnek tekinthető, aki egyike volt azon első úttörőknek, akik megmutatták mi minden lehetséges MMA szabályrendszerben.
A közelharcok során bemutatott ütések arzenálját még nem állt módjában bemutatnia eddig alaposabban, azonban Ronda Rousey rendkívül sokfajta módon képes levinni ellenfeleit, melyet csípődobások és lábsöprések sokaságával ér el. Nagyszerűen irányít, és rendkívül tudatos az egyensúly és az összekapaszkodások során kifejtett nyomás, erőkifejtés terén.
Ne feledjük a nehézsúlyú bajnokot, Cain Velasquez-t se ki a sorból. Leginkább kardiójáról híresült el, ill. az ütések és levitelek kifinomult módon történő összekapcsolásáról. Azt is tudjuk, hogy mennyire pusztító eszközökkel rendelkezik, ha ő van felül, mégis, a nehézsúlyú ranglétrán történő felemelkedését nagyon nagy fokban a kifinomult közelharc-technikájának köszönheti. Nehezen lehetne elfelejteni azt a talán példátlan pusztítást és a nagyfokú dominanciát, amit Junior Dos Santos ellen mutatott. Egyik karral alsó vagy felső horog, nyomás fejjel, a szabad kéz pedig felváltva bünteti a testet és a fejet vagy alkalomadtán a csuklót irányítva helyet csinál egy testen elhelyezett térdesnek.
A klincset vitathatatlanul jól használó harcosok egyike még Alistair Overeem is. Az igazság, hogy a K-1 Buakaw és Overeem, valamint pár hozzájuk hasonló harcos miatt szigorított szabályain egykor, amikor is megtiltották a klincs esetén használt, az ellenfél tarkója mögött összekulcsolt két kezet ill. időkorlátokat vezettek be. Overeem klincsből elengedett térdeseinél keresve sem találni jobbat. Technikailag talán csak Anderson Silva említhető ilyen magas szinten ebben a kontextusban, aki többek között egy külön DVD-t is kiadott az MMA klincs témakörében.
Az egyik legelső és legbrutálisabb úttörő az MMA klincs tekintetében Wanderlei Silva, aki mindenkinek megmutatta, hogy nem csak időt húzni vagy egyszerűen a menetek "elhozására" alkalmas a klincs. Aki látta, nem felejti el, ahogy Quinton "Rampage" Jackson a PRIDE ring köteleire hullik eszméletlenül. Két utóbbi meccsén is, melyeket Michael Bisping és Cung Le ellen vívott, igen hatékonyan használta a klincset, hogy pusztító ütéseket vigyen be közelről. Hatása a sportra, akár csak a Rua testvéreké (akik szintén a legendás edző, Rafael Cordeiro Chute Boxe csapatában nevelkedtek) tagadhatatlan!
Tán a leginkább alulértékelt UFC harcos, Demetrious Johnson, a pehelysúlyú bajnok az utóbbi két évben az egyik legjobb belharcossá nőtte ki magát. Közelről Johnson egy igazi daráló, aki ráadásul tökéletes technikával jön előre és egész meneteket nyert a belharcban a dagesztáni Sambo világbajnok, Ali Bagautinov ellen. Érdemes tanulmányozni ezt vagy éppen a John Dodson elleni meccsét behatóbban! Ráadásul igazán közelről, ill. klincsben az utóbbi két év során lett ilyen jó. Mi lesz később?
Egy "új-hullámos", viszonylag fiatal versenyző Matt Brown, aki karrierjét pár év alatt fordította meg teljesen, szintén remekel ilyen téren. Brown a mai MMA klincs egyik gyenge pontjára építve a futottak még kategóriából a legjobbak közé került. A legtöbben még mindig csak az alapokban gondolkodnak, hogy az egyik vagy mindkét kezüket az ellenfél tarkójára juttassák, pedig a Muay Thai klincs szédítően sok módon operál ilyen közelről. Alsó és felső horgok, dobások, oldalsó klincsek, borítások a különböző pozíciókból. És akkor még nem is szóltunk a térdesekről, könyökösökről, a szögekről, az elkapott rúgásokra adott válaszokról. Brown egy úttörő ilyen téren, aki belevetette magát a Muay Thai mélységeibe és igyekszik minél többet alkalmazni a tanultakból. Az eljövendő generációk előtt mindenképpen egy példa lesz, akire építeni lehet.
Anderson Silva fantasztikus sikereket, eredményeket ért el ütőtávról, mégis mindig a klincs volt igazán a legnagyobb erőssége. Bár nincs olyan érzéke a birkózáshoz, mint Randy Couture-nak és nem rendelkezik olyan komoly judo alapokkal, mint Ronda Rousey, a Muay Thai klincset szédítő mélységekig ismeri. A fej és ez által a test irányításának mestere, aki apró mozdulatokkal képes annyi helyet nyitni az ellenfél fedezékén, melyen átfér egy térd mondjuk. Szinte észrevehetetlen könnyedséggel vált a térdesek, könyökök és a meglepően erős ütések között. Egy egész DVD-t adott ki arról, hogy hogyan és miként közelíti meg az MMA klincset, melyet csak ajánlani lehet mindenkinek.
Természetesen ott van még a bajnok, Jon Jones, aki fiatal kora ellenére olyan változatos arzenált mutatott fel a közelharcban, amit az MMA történetében még senki. Rendkívüli erő, pontos technika és hihetetlen kreativitás jellemzi a belharc terén is. A már korábban említett küzdelmei közül szinte bármelyik, ill. mindegyik ajánlható, hiszen szemmel látható és jól követhető ilyen irányú fejlődése is, de - a cikk írásának időpontjában - legutóbbi, Daniel Cormier ellen vívott meccse kapcsán külön tanulmányt lehetne írni a közelharc terén műveltekről.
Ha a nagy volumen felé történő eltolódás, a lábmunka változásai, a mozgás és flow érdekelnek, akkor Conor McGregor, Stephen "Wonderboy" Thompson, Mighty Mouse, TJ Dillashaw, Domick Cruz, Robbie Lawler, Rory MacDonald meccseit vegyük elő elsősorban. És figyeljünk. Sosem tudni mikor leszünk tanúi egy újabb irányváltásnak.
