A 22 éves nyíregyházi fiú, a nagy-pehelysúly Magyar bajnoka november 29-én Londonban lép majd szorítóba az angol Mitchell Smith (9-0-0) ellen a Tyson Fury vs Dereck Chisora nevével fémjelzett gálán, ahol is nem egy, de hét címmérkőzés kerül megrendezésre. Zoli meccse sem babra megy majd, hiszen a WBO szervezet Európa-bajnoki címéért küzd meg Smith ellenében. Nagy lehetőség ez, hiszen győzelem esetén a cím és ranglistás helyezés mellett majdani esetleges címvédő mérkőzését, ill. mérkőzéseit is Angliában vívhatja meg.
Ellenfelem.hu: - Szia Zoli! Mesélj egy kicsit magadról. Hol és hogyan találkoztál az ökölvívással?
Kovács Zoltán: - Az első ökölvívással kapcsolatos emlékem 6.-os koromból maradt. Szerettem volna járni bokszolni Botos Bandi bácsihoz - hisz’ több barátom is járt hozzá akkoriban - de a szüleim nem pártolták az ötletem, mert féltettek. Ők a focit „erőltették”, amit egy darabig ugyan csináltam, de lévén, hogy a csapatsport nem az én világom, a továbbtanulás előtt abba is hagytam. A középiskolás felvételik során ismertem meg egy későbbi edzőtársamat, jó barátomat, Tóth Lacit, akit a középiskola kezdetekor fel is kerestem. Ő segített és mondta el, hogy mikor és hova kell mennem, ha bokszolni akarok. Végül 2008-ban elkezdtem edzeni.
e: - Szerelem volt első látásra?
KZ: - Az elejétől kezdve nagyon szerettem minden egyes feladatot, gyakorlatot. Én már akkor odáig voltam ezért a sportért, a mozgáskultúrájáért, az egészért, amikor még azt sem tudtam, hogy zajlik egy ökölvívó edzés!
e: - Beszélnél egy kicsit a csapatodról, edződről nekünk?
KZ: - Az NYVSC - Big Boxing Club csapat tagjai szerencsére mind nagyszerű ökölvívók, ezért hatékonyan tudjuk egymást segíteni a felkészülési időszakokban. Edzőmnek, Nagy Lajosnak, nagyon sokat köszönhetek. Rengeteget fejlődtem mellette már eddig is, de biztos vagyok benne, hogy még nagyon sokat fogok. Szeretek Lajossal és a srácokkal együtt dolgozni - mindig remek a hangulat, de ez sosem megy a munka rovására.
"Szeretnék minél magasabbra jutni és addig csinálni, amíg csak lehet és örömömet lelem benne."
e: - Mikor vált világosság először, hogy tehetséged van a bunyóhoz? Te éreztél meg valamit vagy edződ?
KZ: - Számomra ez sosem volt kérdéses. Ezt nem nagyképűségből mondom, hanem az alapján, amit láttam. Emlékszem, hogy akik akkoriba kezdték, mint én vagy éppen jártak már fél éve, egy éve, nem voltak jobbak nálam, sőt. Sose felejtem el, mikor Bandi bácsi az első meccseim után azt kérdezte a szüleimtől, hogy miért nem hoztak hamarabb, hiszen hol tarthatnék már akkor. Ezekből gondoltam azért, hogy csak van hozzá egy kis érzékem akkor.
e: - Mik a rövid és hosszú távú terveid, mit szeretnél elérni?
KZ: - Rövidtávú tervem nem is lehet más, mint hogy megnyerjem a novemberi meccsemet. Szeretnék örömet szerezni a csapatomnak, a családomnak és azoknak, akik hisznek bennem. Szeretnék minél magasabbra jutni és addig csinálni, amíg csak lehet és örömömet lelem benne.
e: - Hogy készülsz a címmeccsre? Miben tér el felkészülésed leginkább az eddigiektől?
KZ: - Igazából nagy eltérés nem lesz, hiszen folyamatosan edzünk, edzésben vagyunk. Ami más, az az, hogy most már kifejezetten erre a meccsre, erre a srácra, és erre a 10 menetre készülünk - több csiszolás, több futás, és még keményebb kesztyűzések. A forma élesítésén van a hangsúly.
e: - Mit csinálsz a szabadidődben, amikor épp nem edzel?
KZ: - Szabadidőmben dolgozom, vagy a barátaimmal vagyok. Vagy épp mindkettő, hisz’ a munkahelyemen remek emberekkel vagyok körülvéve. Tetoválóként dolgozom egy szépségszalonban és nagyon hálás vagyok az életnek, hogy itt kötöttem ki. Azt csinálhatom munka közben és a szabadidőmben is, amit szeretek. A tetoválással, sporttal és a barátaimmal töltött időn kívül szeretek még olajfestményeket vagy szénrajzokat készíteni.
[gallery type="slideshow" link="none" ids="1975,1977,1979" orderby="rand"]
e:- Mit adott neked a sport, mennyiben köszönhető a sportnak, hogy az vagy ma, aki?
KZ: - Azt hiszem magabiztosabb lettem az élet minden területén. Nagyobb az önbizalmam és nem vitt el az élet rossz irányba, mint megannyi más fiatalt, akiknek semmi, de semmi céljuk. Nem tudom, milyen ember lennék az ökölvívás nélkül. Rosszabb nem hiszem, de azt, hogy kitartó vagyok, alázatos és tisztelettudó, biztosan a sportnak és az edzőimnek köszönhetem. Nagyon sokat beszélhetnék még erről, de itt most szeretném inkább megköszönni mindenkinek, aki gondol rám és szurkol nekem. A novemberi - remélhetőleg győztes - meccs után még beszélgetünk!
Köszönjük Zoli és sok sikert kívánunk! Szorítunk neked a novemberi meccs kapcsán!
