Portálunkat az a megtiszteltetés érte, hogy Hanshi Lévai László után egy újabb mesterrel, a választott sportját ugyancsak több, mint 30 éve űző Zrínyi Miklós kickbox mesteredzővel készíthettünk egy személyes interjút a nemrégiben a sport körében történt Príma Díjra jelölése kapcsán .
Bevezető
Zrínyi Miklós (Esztergom, 1960. április 28.) a Magyar Kick-box Szakszövetség Szakmai igazgatója, a felnőtt magyar kickbox válogatott szövetségi kapitánya, VI. Danos mester, a Magyar Köztársaság mesteredzője. Elég fiatalon, a katona évei alatt ismerkedett meg a küzdősportokkal, kickbox edzéseket pedig már 1980 óta tart. Első felnőtt Európa bajnoki érmes tanítványa Soós Rudolf (EB ezüstérem, Graz 1984 ) volt, de azóta is szerepelt sportolója a válogatott keretben minden évben.
Az első magyar női kickbox világbajnok, Kocsis Tünde, valamint az első magyar női ökölvívó világbajnok Pruzsinszky Ivett is tanítványai voltak. A Komárom-Esztergom Megyei Kick-Box szövetségnek alapítása óta (1992) elnöke, a Magyar Kick-box Szövetség elnökségének tagja, a WAKO Világszövetség light-contact bizottságának és a Szövetség edzői bizottságának elnöke.
A nem olimpiai sportágak első mesteredzője. Több alkalommal kiérdemelte az Év edzője címet Komárom-Esztergom megyében, kiváló nevelő munkáért díjat 23 alkalommal kapott. Irányítása alatt a válogatott versenyzői Európa Bajnokságokon 33 aranyérmet, 30 ezüstérmet, 42 bronzérmet, Világbajnokságokon 39 aranyérmet, 30 ezüstérmet, 31 bronzérmet értek el. Saját nevelésű tanítványai közül az elmúlt 30 évben a válogatott versenyzői összesen 115 érmet gyűjtöttek be.
Következzék az ellenfelem.hu (E) interjúja Zrínyi Miklós (ZM) kickbox mesteredzővel!
E: - Mit jelent Önnek a Príma Díjra történt jelölés?
ZM: - Úgy gondolom, hogy ez az elmúlt 30 évnek, a csapat, a versenyzők eredményeinek az elismerése, a munka egyfajta megkoronázása lehet. Nyilván az edzőnek is van valami köze hozzá, de a srácok nélkül nem lehetett volna elérni mindezt, amit elértünk.
E: - Több, mint harminc éve tart kickbox edzéseket. Mi a legnagyobb különbség az akkori és a mai fiatalok hozzáállásában?
ZM: - Óriási különbségek vannak. Amikor elkezdtük a dolgot, többnyire azért jöttek le az emberek, hogy jó fizikai formába és egy nagyszerű közösségbe kerüljenek. Nagyon sok közös program volt. Nem volt még olyan tétje az egésznek, mint a mostani, kiélezett szituációban. Minél jobb eredményeket értünk el, annál inkább el is várták ezt és ahogy jött a teljesítmény-kényszer, úgy változott a hangulat és a fiatalok hozzáállása is.
A másik nagy változás inkább csak példákon keresztül érzékeltethető. Húsz évvel ezelőtt csoportokba verődve jöttek le a gyerekek kickbox-ra, manapság azonban a szülők az edzés kezdete előtt pár perccel lehozzák őket, majd a vége előtt - szintén pár perccel - megjelennek és már viszik is. A sport, az edzés közösségformáló ereje nagyban lecsökkent. Próbálunk csapatépítő dolgokat csinálni, de nagyon nehéz. A konkrét edzéseken, a versenyeken kívül nem nagyon tudunk együtt időt eltölteni. Húsz évvel ezelőtt mindenki tudott mindenkiről mindent. Beszélgettünk az edzések után, beültünk egy cukrászdába együtt, megittunk valamit. Most nem ez van. Kicsit jobban összejönni, összekovácsolódni csak az edzőtáborok vagy a versenyek alkalmával lehet. Persze egy-egy korosztály így is összetart, de az egész tekintetében nagyon más a helyzet, mint valaha.
Nagy különbség még, hogy régen volt idő mindenre. Most nincs. Addig, amíg 20-25 éve egy-egy technikának a begyakorlása három-hat hónapot vagy akár egy évet vett igénybe, most ezt nem lehet megcsinálni, mert akkor két hét múlva üres a terem. Nincs lehetőség a sokszori begyakorlásra, mindenki azonnal szeretne mindent, különben panaszkodnak, elunják. Ezért van az, hogy a mostani fiatalok, az utánpótlás technikailag nem olyan képzett, mint a régiek voltak. Viszont gondolkodásban sokkal gyorsabbak, sokkal határozottabbak. Szóval van valamifajta kompenzáció a tulajdonságok között, de a technikai rész messze nem olyan, mint amilyen régen volt. Amikor visszajönnek olyan emberek, akik mondjuk 20 éve fejezték be a versenyzést és hobbiból benéznek, az ő technikájuk még mindig jobb, mint a mostani fiatalok nagy részének. Persze vannak kivételek, de általánosságban véve inkább ez a jellemző.
Leginkább úgy állnak hozzá, hogy akarják vagy szeretnék, de most. Legkésőbb holnap. Többre nincs idő. És nagyon nehéz a legtöbbjüket úgy alakítani, hogy az első akadálynál ne hátráljanak meg rögtön. Nagyon sokszor a szülőkkel kell beszélni, hogy ne engedjék, hogy egy-egy sikertelen verseny után a gyermekük abbahagyja. Ha a szülők nem állnak oda a gyerek mellé, akkor az edző hiába próbál bármit. Nagyon fontos ez, mert ha az első akadálynál meghátrál valaki, akkor az életben is ugyanilyen lesz. Mindegy, hogy miről lesz szó, milyen területet nézek. Lehet az tanulás, munka vagy család.
E: - Mit tart az utánpótlás-nevelés legnagyobb kihívásának manapság?
ZM: - Az előzőekhez kapcsolva még tehát - sokkal nagyobb a lemorzsolódás. Régen meghirdettünk egy csoportot mondjuk, lejött edzésre 40 ember. Ebből 38 versenyezni akart. Most meghirdetünk egy csoportot, eljön 20 ember és ebből 18 nem akar versenyezni, csak edzeni. A mi generációnk, az edzők gondolkodásmódját is nagyon át kellett alakítani. Nekem is itt, Pesten kellett megtanulnom, hogy az, ami vidéken működött, az itt egyáltalán nem. Elkezdtem ugyanolyan szisztéma szerint felépíteni a pesti kickbox edzéseket, és elég jól megindultunk, de három-négy hét múlva már komoly létszámcsökkenéssel kellett szembesülni. Akkor kezdtem változtatni, a megfigyeltek nyomán. De sokat beszélek a fiatalokkal és a fiatalabb edzőkkel is. Tőlük is lehet tanulni.
E: - Nehéz volt meglátni, belátni, mi a gond, min kell változtatni?
ZM: - Nagyon nehéz. Elfogadom, mert el kell fogadnom, de nem értem most sem.
E: - Milyen az edzések összetétele? Itt is komoly változások vannak ahhoz képest, ami volt?
ZM: - Sokkal kevesebb lány van most. A versenyzők között mindenképp. Ez számomra még inkább szembetűnő, mert jellemzően több lány volt nálunk, mint más kluboknál. Én azt látom, hogy mondjuk táncon sokkal többen vannak, mint régebben. Komoly tömeget mozgat meg. Oda mennek a lányok. Én jobban örülnék, ha először elmennének táncolni, majd onnan átjönnének kickbox-ra, de sajnos ez manapság inkább fordítva van. A másik gond, hogy a fiúkban sincs meg az a kitartás, ami egykor. Régen megírtam egy otthon követendő edzésprogramot egy hónapra, akkor a srácok és a lányok 95%-a megcsinálta. Ha kellett, akkor éjszaka, ha kellett, akkor reggel, iskola előtt, de megoldották. Most ez a szám gyakran 50% sincs sajnos.
E: - Mit tart szakmailag a legnagyobb eddigi elismerésének?
ZM: - Mindenképp a mesteredzői kollégiumba történő beválogatást tenném meg legnagyobbnak. Ha körülnézünk a tagok között, - Kemény Dénes, Kiss László, Fábiánné Rozsnyói Katalin, hogy csak párat említsek -, akkor olyan neveket látunk, akikkel egy területen, egy lapon említve lenni, úgy gondolom, nem rossz dolog. A sportban, ennél többet, nagyobb elismerést nem is tudnék mondani.
E: - Saját nevelésű válogatott versenyzői több, mint 115 érmet gyűjtöttek be az elmúlt 30 évben. Mégis, ha ki tud esetleg emelni egyet-kettőt, mit tart a legnagyobb eredménynek, mi az, amire edzőként a legbüszkébb?
ZM: - Természetesen mindegyik fontos és mindegyikre büszke az ember, de mint mindenben, itt is vannak elsők. Kicsit olyan ez, mint az első szerelem. A magyar kickbox első ezüstérme az én tanítványomé volt az 1984-es Európa Bajnokságon. Az első női világbajnok szintén az én tanítványom volt, csakúgy, mint a magyar női ökölvívó sport első Világbajnoka. Bármikor, amikor eszembe jutnak ezek az eredmények, megdobogtatják a szívemet. De bármelyik Európa vagy Világbajnokságon el tudok érzékenyülni még egy kicsit. Nekem még számít az, hogy szól a Magyar Himnusz. Ha szomorkás is, ha másmilyen, de mégiscsak Magyar.
E: - Mit adott Önnek, ill. mi az, amire megtanította a sport?
ZM: - Mindig azt mondom a teremben, amikor valaki bejön és azt mondja: nem tudom, nem bírom, hogy ez egy küzdősport. Itt küzdeni kell. Meg kell tanulni és csinálni kell. Szerintem az élet is ilyen. Ezen kívül nagyon sok mindenre tanított és sokat adott természetesen. Volt öröm, volt bánat, volt minden. Arra mindenképp, hogy küzdjünk és ne adjuk fel.
E: - Mi a legjobb tanács, amit valaha hallott? Mi az a gondolat, amivel leggyakrabban útjára szokta bocsájtani tanulóit?
ZM: - Igazából én csak arra szoktam kérni az embereket, ha tudom, hogy valaki befejezi, hogy ha lehet, ne távolodjon el a kickbox-tól és gondoljon arra, amit a sporttól kapott. Ha ez megmarad benne, ha eszébe jut a későbbiek folyamán, az élet bármilyen területére is vetődjék, ha néha-néha visszajár, az már engem egyfajta elégedettséggel tölt el.
Köszönjük az interjút és további sok sikert kívánunk általánosságban véve is és természetesen a közelgő VB kapcsán!
